Home » Lelkesítő » ÍrásOK » A megtérésemről

A megtérésemről

2005. máj. 28. éjfél körül. Éppen sétálok fel a dombra, ahol a szállásom van a biatorbágyi gyülekezeti hétvégén. Vigyorgok… Alig félórája már tudom, jó helyre kerültem. Végre felértem a hegyre, és letehettem életemet az Úr kezébe. Elszámoltam a lelkiismeretemmel Megváltóm színe előtt. (Volt mivel…) Habár nem volt könnyű az ide vezető utam. Nagyon kemény voltam, mint az ifjú katona, aki meg akarja menteni a világot. Felettesének viszont meg kell törnie őt, hogy engedelmeskedjen, mert egyedül nem nyerhet háborút. Én sem nyerhettem, és ezt az Úr nagyon keményen bebizonyította nekem. Kegyetlenül a porba sújtott, megmutatta, hogy lelkileg is porrá leszek, ha elé kell állnom. Egyedül, Nélküle az élet próbáját sem tudom megállni, nemhogy a világot megmenteni. Hálás vagyok, hogy megtette…

Soha nem voltam hitetlen, reformátusnak kereszteltek, és megtérésem sem e májusi hétvégén kezdődött. Mindig volt valamiféle istenképem, csak nem nagyon hittem benne. Az emberi erőmben hittem leginkább, amit az általam elképzelt Teremtőtől kaptam. Késő kamaszkorom óta nem voltak komoly lelki gondjaim, életem sem hevert romokban. Jézus végtelen irgalma és szeretete kellett, hogy elgondolkodjak. Tudta mire van szükségem. Nem a bűneim brutalitását éreztette meg velem, hanem a szeretet erejét. Erre 2005. febr. 12-én estefelé került sor, a Piliscsabán. Mindig is imádkoztam, hálát adtam a jó dolgokért és kértem valami jelet, hogy hinni is tudjak abban, amit vallok. Hát megkaptam a jelet. Kegyetlen jelet. Egy nagyon komoly baleset kellett hozzá, amit végignéztem. Megrendítő volt látni, hogy a balesetet szenvedett lány édesanyja képes volt sírva azt mondani, „Jó, hogy nem más gyerekével történt a baleset, mert a sajátjáról tudja, hogy bármi történik, nagy tragédia már nem lehet, hiszen megtért. Az Úr adta, ugyanúgy el is veheti, ha akarja. És köszöni szépen azt, hogy eddig is vele lehetett e kislánya.” Később kiderült, hogy nincs nagyon komoly baj (már ha a keresztcsont-törés nem számít annak), de nagyon elgondolkodtattak a történtek. Hihetetlen, hogy micsoda ereje van annak a szeretetnek, ami nem kapni, hanem adni akar, de ezt csak az Úr adhatja, mert mi csak gyenge emberek vagyunk. Persze, ha csak értelmi alapon élem át azt a pár órát, és az érzelmeimet nem érinti meg, akkor nem tudtam volna elindulni az Úr felé, de átélhettem és ez volt a legnagyobb csoda. A hétvégére a következő igét kaptam: „Csak én tudom, mi a tervem veletek, – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek”
(Jer. 29,11) Talán mondanom sem kell, hogy a baleset után teljesen más szemmel és szívvel olvastam el. Az Úr meggyújtotta a jelzőtüzet a hegyen, észrevettem és elindultam felé, de nagyon nehezen haladtam csak előre. A 24. tavaszomat kezdtem el ekkor. Már kialakult a személyiségem és meg kellett törni. E változást, ami április közepéig tartott, az Úr nagyon durva módon végezte el bennem. Nagyon mélyre kellett szállnom, és mindent átértékelnem. Ésszel ekkor már mindent el tudtam fogadni, csak szívvel nem sikerült. Ezzel sokáig vajúdtam. Eljutottam a hegy lábához, el is indultam felfelé, de a csúcs közelében elakadtam. Már kezdtem azt gondolni, hogy ez nekem nem megy, de az Úr ismét megmutatta erejét. Az utolsó lépéseimet Biatorbágyon tettem meg, máj. 28-án este. Találtam egy igét, valaki otthagyta. „Szeressétek az Urat, ti hívei mind!” (Zsolt. 31,24.). Ismét megmutatta, mi a teendőm. Fél tíz körül leültem beszélgetni gyülekezetünk lelkészének feleségével. Jó kis dumaparti volt. Azt hiszem már csak ki kellett beszélnem magam, mert az Úr megfogta a kezem és felsegített a csúcsra. Hazaértem…

2005. máj. 28. éjfél körül. Éppen sétálok fel a dombra, ahol a szállásom van a biatorbágyi gyülekezeti hétvégén. Már szívvel is képes vagyok szeretni Jézust. Ezért vigyorgok…

,

About

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*