A fiú tiszteli atyját, a szolga is az urát. Ha pedig én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én ÚR vagyok, hol az irántam való félelem? Mal 1,6
Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz, és azt mondta neki: Eredj, fiam, dolgozz ma a szőlőmben! Az pedig így felelt: Nem megyek, de azután meggondolta magát, és elment. A másikhoz is odament, és hasonlóképpen szólt. Az így válaszolt: Megyek, uram, de nem ment el. Mt 21,28-30
Isten szólongat bennünket, hiszen a teremtettség jogán mindannyian a fiai vagyunk. A fiú tartozik tisztelni az apját, és engedelmeskedni a szavának. Mert fiú, és a puszta létét, a felneveltetését, és az élete fenntartásához szükséges dolgokat is az apjától kapta, kapja. A fiúnak nincs önálló keresete, és nem tud gondoskodni a megélhetéséről. Így az apja fennhatósága alá tartozik.
A példázatban mindkét fiú lázad, csak az egyik nyíltan nemet mond, a másik megígéri, hogy megteszi apja kérését, de valójában nem csinál semmit. Minden ember lázadó szívvel születik, és így, vagy úgy, berzenkedik Isten akarata ellen. Pedig mindent, amink van, Istennek köszönhetjük: a létezésünk, és az adottságainkat, tehetségünket, személyiségjegyeinket. Persze ezek deformálódtak az eredendő bűn hatására. Istennek köszönhetjük a létfennmaradásunkhoz szükséges dolgokat: levegő, oxigén, napsütés, eső, szívműködés… stb. Vagyis, hogy működik a világ, annak törvényszerűségei, működnek a szerveink. És Istennek köszönhetjük közvetve az ételünket, italunkat, ruhánkat. Hiszen Ő ad nekünk szülőket, békeidőt, lehetőségeket, alkalmakat, erőt, egészséget, hogy ezeket megkereshessük. Hogyne várhatná el Isten, hogy valamiért én is vállaljak felelősséget! És ez az, amit nem akarunk megtenni. Élvezni akarjuk Isten áldásait, de nem akarjuk megtenni azt, amit ránk bízott.
Az első fiú viszont meggondolta magát. Rájött, hogy rossz és igazságtalan volt nemet mondani. Ez az, amikor valaki rájön, hogy elveszett bűnös, mert nem Isten iránti engedelmességben élt, hanem a saját vágyai és önzése nyomán. És most változtat, mert megújult szívében és értelmében. A második fiú lelkiismerete nyugodt, hiszen igent mondott. Ezek azok az emberek, akik a saját elgondolásuk szerint szolgálják Istent, úgy, ahogy ők akarják, és nem úgy, ahogy Isten kívánja tőlük. Látszatra tisztelik Istent, valójában azonban nem engedelmeskednek Neki.
Jézustól megkérdezték a főpapok, és a vének, hogy kitől kapott felhatalmazást arra, hogy megtisztítsa a templomot a zsibvásártól. Jézus semmit sem tett és mondott azon kívül, amit az Atyjától látott vagy hallott. Teljes mértékben alávetette magát az Atya akaratának. Tehát a templomot sem saját felbuzdulásból, vagy dühből tisztította meg, hanem az Atya akaratából. Megtette, még akkor is, ha emiatt vesztett a népszerűségéből, és sokan megharagudtak Rá. Jézus, mint valóságos ember, példát mutatott nekünk engedelmességből. Nyilván, Ő ezt tökéletesen tette. Mi csak ehhez a tökéletességhez mérhetjük magunkat, és igyekezhetünk hasonló képpen cselekedni.
Az Isten-ember viszony a fiú-apa és úr-szolga viszonyhoz hasonlítható. A fiú azzal tiszteli apját, ha hallgat rá, és engedelmeskedik. A szolga azzal féli urát, hogy nem is mer még gondolatban sem engedetlenkedni. A valódi istentisztelet az engedelmességgel kezdődik. Azért teszek meg valamit, mert szeretem Istent, aki értem mindent odaadott. Azért teszek meg valamit, mert így kedves az én Uramnak.
Matisz Jánosné Széll Éva Anna
AboutMezo
