Hogyan? Ó hogyan keveredhetett ebbe a szörnyű helyzetbe? Annyira óvatos volt. Mindenki előtt próbálta titkolni azt, amit tett. Mindent elkövetett, hogy megússza a felelősségre vonást. De most lebukott. Pedig nem akart ő semmi mást, csak hogy szeressék, elfogadják.
Most durva kezek húzták-vonták és gusztustalan jelzőkkel illették őt. Sok gondolat játszódott le a fejében, amíg kirángatták a házból.
A férje elfoglalt ember volt és nem igazán törődött vele. Hát, az ő bűne az, hogy kihasználta a lehetőséget, amikor talált egy férfit, aki gyengéd volt és figyelmes? Vele sosem törődött senki, és most, amikor egy picit boldog volt, meg kell érte fizetnie? Ez annyira, de annyira igazságtalan. Ő nem csinált semmi rosszat, csak… megtette azt, amit abban a pillanatban jónak gondolt. Az a baj, hogy csak pillanatnyi jó volt. Most, hogy leleplezték, és szörnyű büntetés fenyegeti, mindent egy kicsit más színben látott. Az a jó már nem tűnt annyira jónak, még ha sok öröme is telt benne.
Iszonyatos büntetés vár rá, ezt világosan tudta. És a szörnyű megaláztatás. Nyilvánosan fogják végrehajtani a büntetést, mindenki látni fogja, az egész város. Kinevetik, kicsúfolják, leköpik és aztán pedig… -alig mert belegondolni, de tudta mi vár a házasságtörő asszonyokra. A büntetés: halál. Meg fogják kövezni. Látott már ilyet. A bűnöst addig dobálják nehéz kövekkel, míg az bele nem hal. Összerázkódott.
Szörnyű… Ó, miért ilyen szigorú a törvény? Miért nem született máskor, vagy máshová? Vannak olyan országok, ahol asszonyok össze-vissza cserélgetik a férfiakat és nem is házasodnak. Igazságtalan, hogy itt meg egyetlen botlásért meg kell halni.
Ezek az emberek kegyetlenek. És az egész igazságtalan… Ő nem érdemli meg a büntetést. Egyszerűen nem. Amúgy is fiatal még.
Elszakadt a ruhája és a vádlói végigvonszolták őt az utcákon, hogy mindenki megtudja a szégyenét. Próbált szembesülni a rá váró büntetéssel, próbált beletörődni, de valójában rettegett. Ó, annyira sokan vannak ezek az emberek. És mind a halálát kívánják.
Ha óvatosabb lett volna, ha nem derül ki ez az egész…
Egyszer csak az tűnt fel neki, hogy egyáltalán nem a város szélére viszik, ahol ezeket az ítéleteket végre szokták hajtani, hanem egyenesen a központ felé. Ó nem! Ennyire meg akarják alázni? Hogy még többen lássák a szégyenét? Vagy, hogy még többen bántsák? A tömeg egyre csak sűrűsödött. De nem rá figyeltek. Valami történhetett a főtéren, mindenki arrafelé igyekezett.
Őt is odarángatták.
Egy férfi állt középen és beszélt az emberekhez. Őt hallgatta a tömeg. De a fogvatartói betolakodtak középre és őt a férfi lábai elé lökték. Vajon mi történik itt? Miért hozták ide? Egyáltalán ki ez? Talán valami pap, vagy ítélőbíró? Az öltözéke alapján teljesen hétköznapinak tűnt.
Vádlói most ehhez az emberhez szóltak. Az erősödő hangzavartól alig hallotta mit is mondtak, de annyit kivett, hogy a sorsát ennek a férfinak a kezébe teszik. A véleményét kérdezték. Talán ő megmentheti?
Már semmit sem értett. Miért hozták ide? És mit akarnak ettől a férfitól? Vajon mit fog most tenni? Mindenki a válaszra várt. A tömeg is, a vádlók is. Feszült csend lett. Ott állt a férfi csendesen a tér közepén, és a nő a lábai előtt térdelt, ahogy odalökték, koszosan, szakadtan. Mit fog mondani? Jaj, mit is fog mondani?
És a nő, ahogy nézte az embert maga előtt, valami belehasított a lelkébe. Elszállt a haragja az őt vádlók iránt. A férje sem tűnt már hibásnak előtte. És nem vágyott más országba sem. Leginkább azt kívánta már, bárcsak ne tette volna azt, amit tett. Bárcsak visszafordíthatná az időt és ellenállna a csábításnak, ami a bűnbe vitte végül.
Mintha megállt volna az idő. A nő csak nézte a szótlan férfit és rengeteg gondolat futott végig a fejében. Világosan látta már, hogy mekkorát hibázott. Igen, hibázott. Szerette volna enyhíteni a bűntudatot, de nem tudta. Nagyon fájt. Bár ne tette volna. De nem a közelgő halálbüntetés tudata fájt már. Mekkora szégyen, mekkora elviselhetetlen bűntudat gyötörte. Meg kell halnia. Tudta, hogy meg kell halnia azért, amit tett. És ezt fura módon már teljesen jogosnak érezte.
Még mindig nem történt semmi. A férfi, akire felnézett, csak írt valamit a porba. Ekkor a vádlók újra megsürgették, hogy mondja el a véleményét. A nő tudta mi következik. A férfi mindjárt kimondja, hogy hajtsák végre a büntetést. Lehajtott fejjel várta a köveket. Nem félt a fájdalomtól. Saját szennyességének tudata mardosta inkább.
A férfi ekkor a kérdezőkre nézett és ezt mondta:
„Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.”
A nyomasztó csendben tompa puffanások hallatszottak. Amikor a nő felnézett, a téren egy sem volt már az őt ide cipelők közül. Mind elmentek. A nehéz kövek a porban hevertek.
A férfi ránézett és megszólalt.
„Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?”
Ő így felelt: „Senki, Uram.”
„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
A nő csak nézte, nézte ezt a férfit és rádöbbent, hogy valami egészen különleges van benne. Olyan erővel rendelkezett, ami emberileg elképzelhetetlen. Megbocsátott nekem – gondolta.
Meg tudja bocsátani a bűnöket. Képes volt megbocsátani, pedig nem érdemeltem meg, hisz halál várt rám. Ha ő nincs, én most halott vagyok. Halott. De találkoztam Vele, és most élek.
És a nő tudta, jól, tudta már, hogy az élete ettől a pillanattól megváltozott. Nem ugyanaz a nő többé. Tudta már, hogy amíg csak él, amíg itt van ezen a földön, most már csak Neki szeretne szolgálni.
(Biblia, János evangéliuma 8. fejezet 1-11 versei alapján)
AboutMezo
