Egy esztendővel később aztán beteljesedett az ígéret, amelyet Istentől kapott Ábrahám: feleségének Sárának fia született. Leírhatatlanul boldogok voltak.
A kisgyermeket nyolcnapos korában körülmetélték, összehívták akkor a szolgákat is és nagy ünnepséget tartottak.
Izsák szépen fejlődött, növekedett. Már tízéves is elmúlt, amikor Isten nagy próbatétel elé állította Ábrahámot, az édesapát.
Egyik napon így szólította meg Ábrahámot Isten:
– Ábrahám! Vedd az egyetlen fiadat, akit szeretsz, menj el vele Mórijjá földjére, és áldozd fel őt nekem égő áldozatként!
Ábrahám megdermedt. Egyetlen szót sem tudott válaszolni.
Másnap kora reggel felkelt. Felnyergelte a szamarát. Felkeltette Izsákot, két szolgát is vett maga mellé. Az áldozathoz szükséges aprófát is feltette egy másik szamárra. Elindultak.
A harmadik napon odaértek a hegy lábához. Ábrahám így szólt a szolgáihoz:
– Maradjatok itt a szamárral. Én a fiammal felmegyek a hegyre, imádkozunk, és utána visszatérünk.
A fát Izsák hátára kötötte, ő maga vitte a tüzet és a kést.
Izsák megszólalt:
– Édesapám, itt van a tűz, és itt van a fa. De hol van az áldozatra való bárány?
– Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam.
Felértek a hegyre. Ábrahám megépítette az oltárt és rárakta a fát. Összekötözte Izsákot és feltette az oltárra. Felemelte a kést.
Mintha az ég zendült volna meg:
– Ábrahám! Ábrahám!
A keze megállt a levegőben:
– Itt vagyok, Uram!
– Ne nyújtsd ki a kezedet a fiúra és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy!
Ábrahám fölnézett, és észrevette, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva megakadt a bozótban. Levette Izsákot az oltárról, leoldotta köteleit, megkötözte a kost, feltette az oltárra, feláldozta égő áldozatként. Imádkoztak és ekkor másodszor is szó hallatszott a mennyből:
– Magamra esküszöm –– így szólt az Úr ––, hogy amiért így tettél, gazdagon megáldalak: és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál a szavamra!
Ezután lementek a hegyről, megtalálták a szolgákat és együtt hazatértek.