Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megszabadulj! Meddig maradnak még benned bűnös gondolataid? Jer 4,14
Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és nehogy azt kezdjétek mondogatni magatokban, hogy Ábrahám a mi atyánk; mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Lk 3,8
Könnyű kipipálni a Tízparancsolatot, ha csak felületesen vesszük. Olyanok leszünk, mint a gazdag ifjú, aki úgy tartotta, hogy ifjúságától fogva megtartotta mindet. Azonban a Hegyibeszédben Jézus rámutat a bűn igazi természetére: a külső cselekedet az csupán a bűn megnyilvánulása, láthatóvá válása, rossz gyümölcse. A bűn valójában nem az, amit megteszünk, hanem az, amit gondolunk, és azt gondoljuk, ami a szívünk mélyén rejlik. Csalárdabb a szív mindennél – figyelmeztet a prófétán keresztül Isten. A szívünk mélye a bűnös természetünk, amely leuralja a testünket. A bűnös természetünkből fakadnak a rossz gondolatok: irigység, kívánságok, harag, megvetés stb. Vannak „jól neveltek”, akik nem engedik (mindig) szabadjára az indulatukat, sőt, igyekeznek palástolni, igyekeznek kedveseknek látszani, ők a „jó emberek”, és vannak a gátlástalanok, a rosszak. Persze a kettő között sokféle átmenet van. Ha Jézus tanítványait nézzük, őket a jók közé soroljuk, hiszen hallgattak Jézusra, tanultak tőle, elfogadták. Ugyanakkor fájdalmas, hogy még Jézus követőiből is kibukik sokszor az óember: amikor tüzet akarnak kérni egy falura a sérelmeik miatt; amikor versengenek, hogy ki a nagyobb közülük; amikor értetlenek a lelki dolgok iránt, és csak akadályozzák Jézust az Atya akaratának cselekvésében; amikor nem képesek vigyázni és imádkozni; amikor elhagyják Jézust, sőt, tagadják, hogy ismernék…
Éppen ezért fontos az, hogy hallgassunk Isten Igéjére! Ne engedjük, hogy bealtasson bennünket a Sátán, és ezt mondjuk magunknak: „Én hívő keresztyén vagyok, és kegyelemből élek, ezért nem kell törődnöm a bűneimmel”; „Hívő családból származom”; „A nagymamám igen istenes asszony volt”; „Ehhez és ehhez a felekezethez tartozom”; „Én eljárok vasárnap a templomba”…
Isten viszont azt mondja, hogy légy éber és vigyázz! Ne engedd, hogy benned maradjanak a bűnös gondolataid, amik a szíved mélyéről származnak. Mert a gondolatok nagyon könnyen tettekké válnak. Nézd Dávid király példáját! Istenfélő ember, sőt az Ige „Isten szíve szerinti férfinek nevezi”. Tiszta szívéből elítéli a házasságtörést, a gyilkosságot, és el sem tudja képzelni, hogy ő ilyet tenne. Főleg azok után, hogy kiállta a próbát, és kétszer is megkímélte Saul életét, aki pedig elkeseredett ellensége volt. Csak egyszer a Sátánnak sikerült elaltatnia Dávid éberségét. Éppen akkor, amikor már sok harcot megharcolt, és győztes volt, Dávid megfeledkezett arról, hogy ez még nem a végső győzelem. A végső győzelem az, amikor Jézus Krisztus által a halált is legyőztük. És Dávid házasságtörő lett, megölte egyik legjobb barátját, hazugságba keveredett. Szerintem Dávid ekkor döbbent rá igazán, hogy mi is lakik a szívében, hogy hiába a sok kegyes cselekedet, az Isten iránti hódolat, a sok kiállt próba, a kipróbáltság, mégiscsak kegyelemre szoruló bűnös. Ennek hatására írta meg az 51. zsoltárát, de szerintem a 32. is ebből a megtapasztalásból fakad.
Nyilván Jézus meghalt a bűneinkért a kereszten, mégsem lenne szabad ennyire elhanyagolnunk a bűn kérdését, mert még nem tartunk a végső győzelemnél. Megtérésünk után a bűnös természetünk továbbra is a mienk. Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. Nem hullat mannát az égből, mert elvárja, hogy ami rajtunk áll, tegyük meg az érdekünkben, ugyanakkor, ha tesszük, mellénk áll, és adja hozzá az áldását, hogy sikeres legyen, meg persze biztosítja a feltételeket eső, napsütés, oxigén és miegymás formájában. Ugyanígy ott a kegyelem, de neked kell hinned, neked kell kérned, és neked kell felvenned a harcot nem csupán a bűnös cselekedetek, hanem a gondolatok ellen. Ha pedig ezt teszed, Isten melléd áll, hogy sikeres légy: Biztosította a feltételeket a megváltás által, és Igéjén keresztül rámutat a rossz dolgokra. Bűnbánó imádság következtében megbocsát, eltöröl bűnöket, és jó gyümölcsöket, a megtérés gyümölcseit termi az életünkben: békesség, megbocsátás, szeretet stb.
Az üdvösség a Jézus Krisztus megváltói halálába vetett hit által van, de ez a hit nem lehetséges anélkül, hogy rá ne döbbennék, hogy kegyelemre szoruló elveszett bűnös vagyok. Hitéletem során pedig azért kell megtisztulnom naponként a bűnös gondolatoktól, mert a bűn elválaszt Istentől. Megszakad az élő kapcsolat, nem szolgálom és nem is tapasztalom meg Isten áldásait. Nem tudom betölteni a küldetésem, hogy só és világosság legyek. Sőt, észre sem fogom venni és félrecsúszok, nem fogom látni, hogy már nem is Isten útján járok, hanem éppen ellenkezőleg. Az elbukás veszélye fennáll! Még nem tartunk a végső győzelemnél!
Vizsgáljuk felül az úrvacsoravételi szokásainkat is! Komoly önvizsgálattal és bűnbánattal kellene készülnünk, és úgy oda mennünk. Hányszor tettük ezt meg? Inkább felhígítottuk a dolgokat, és a szentséget felelőtlenül vettük. Isten pedig számon kéri. Nem hiába írja Pál apostol: „Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a pohárból, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik magának. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és halnak meg sokan.” (1Kor 11,28-30) Persze, örülnünk kell Isten kegyelmének, de a kegyelem csak akkor kegyelem, ha komolyan vesszük a bűn kérdését. Elgondolkodtató, hogy éppen, amikor kezdtük túl lazára venni az úrvacsora kérdését, és szinte üdvszerző cselekedetként alkalmazni, éppen akkor jött a járvány és lettek sokan betegek, és elvétetett az úrvacsora lehetősége is. Meg kell emlékeznünk, hogy honnan estünk ki, bűnbánatot tartanunk, és komolyan vennünk a szentséget. Akkor visszatérhet a húsvéti öröm az életünkbe.
Matisz Jánosné Széll Éva Anna
AboutMezo
