A Vasárnapi iskolában olykor érdekes dolgokat láttak a gyerekek. Jolánka mindig lelkendezve mesélte el otthon, mit mutatott nekik Margit néni. Legutóbb például egy cserépvázát, amelyet ő készített a fazekas műhelyben.
– Néhány napja készen van már -emelte föl, hogy mindenki lássa-, elég száraz, kézbe foghatjuk, csiszolhatjuk, tisztíthatjuk és kiégethetjük.
A kislányok körülállták, figyelték, hogy dolgozik rajta. Először késsel lekaparta a fölösleges anyagot, majd csiszolópapírral ledörzsölte a felületét, végül átdörzsölte az egészet valami puha szivaccsal.
– Ilyen sok munka van vele? -kérdezte Jolánka.
– Sok bizony-mondta Margit néni-, de ez még csak a kezdet. Ha már kiégettem a vázát, színes máz kerül rá, és azután újra ki kell égetni!
Amikor mindenki a helyére ült, akkor mondta el a tanulságot, hogy ez az egész művelet, sőt a műveletek sora önmagára emlékezteti az embert. -Isten, az áldott Fazekasmester munkálkodik az életünkben. Olykor nehéz helyzetbe kerülhetünk, mintha éles késsel dolgoznának rajtunk, hogy lecsiszolódjanak rossz szokásaink, de van tüzes kemence is: megpróbáltatások, betegségek, anyagi veszteségek, csalódások…
– Jaj, én nem szeretnék átmenni ilyen dolgokon! -jegyezte meg az egyik kislány.
– Ez nem kívánság dolga -jegyezte meg Margit néni. -De azért ne gondoljátok, hogy a keresztyén élet csupa bajból és próbákból áll! Ha azonban mégis jönnek nehézségek, engedjük, hogy Isten munkába vegyen bennünket. Tisztítson meg pl. a csúf beszédtől, rossz gondolatoktól, akaratosságtól! És ha ez megtörtént, akkor életünk a mi Megváltónk életét tükrözi vissza! Tanuljuk meg, mit mond erről Ézsaiás:
„Mi vagyunk az agyag. Te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk valamennyien!” (Ézsaiás 64,7)
Engedd, hogy Isten formáljon!
AboutMezo
