Home » Lelkesítő » ÍrásOK » Idill

Idill

Idill

Egy gyönyörű mezőre értem. Reggel óta úton voltam már ezen a kellemesen meleg, késő tavaszi napon. A Nap már magasan járt, ideje volt pihenni egy kicsit. Letettem hátizsákomat egy közeli fa árnyékába, és mélyen besétáltam a mező közepébe. A látvány őszinte csodálattal töltött el. A tavaszi virágok ezernyi színnel terítették be a rétet, az égen habfehér bárányfelhők úsztak háborítatlan nyugalomban. Bódultan szívtam magamba a természet, fű és vadvirágok által árasztott, édes illatát. Az élet illata ez… Lefeküdtem a fűbe, és elmélyülten hallgattam a halk tücsökciripelést, a nektárt kereső méhek megnyugtató zümmögését és a fűszálak lágy susogását. Szememet lehunyva élveztem a napsugarak és a lágy szellő simogatását a bőrömön. Gondolataim szárnyaltak ebben a környezetben. Egyedül a természettel, egyedül a világgal, egyedül az élettel. Nem zavart semmi. Sem a szmog, vagy a zsúfolt városi környezet, a lehangoló és mocskos bérházak látványa, sem veszekedés, viták, gondok, hazugságok. Éreztem ez a boldogság. Egyedül, elzárva a világtól, egyesülve a végtelennel… Hirtelen távoli hangot hallottam meg. Valami halk mormogás, vagy inkább zúgás. Mi is lehet ez? Kíváncsian vártam, füleltem. A hang erősödött. Kinyitottam a szemem. Az ég dörögne? Az nem ilyen. Egyre közeledett a zúgás. Vagy berregés? Zavaró lett. Mi a fene ez? Felálltam és körülnéztem, de semmi nem utalt arra, hogy bárki vagy bármi közeledne. Közben az ismeretlen hang annyira felerősödött, hogy be kellett fognom a fülem. Mi teszi ezt velem? Ki teszi ezt velem? Bekúszott a szívembe a félelem. A Nap elé hirtelen sötét felhő kúszott, a rét árnyékba került. A lágy szellő erős széllé, majd orkánná vált. A zúgás már-már az elviselhetetlenségig fokozódott. A virágok szirmai megfakultak, a fű sárgának, élettelennek látszott. Ne! Mi történik velem? Az orromat keserű szag töltötte meg. Lerogytam a földre, a kezemet a fülemre szorítottam, a fejemet lehajtottam. Jaj, neee! Reszketni kezdtem a hirtelen rám szakadt hidegtől. A zúgás egyre csak erősödött, kitöltötte az érzékeimet, befészkelte magát a bőröm alá is. Fájt. Kegyetlenül fájt. Valahonnan a tüdőmből sikoltás indult el: Eléééég! Elég volt! Minden berregett, csörgött, zúgott körülöttem. Az iszonyú hangzavar összekeveredett saját eltorzult sikolyommal. Valami külső erő elkezdte rázni a testemet.
– Meddig hagyod még csörögni azt a vacak órát? Kelj már fel! – rázogatott meg anyám.

About

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*