Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » Az új diák

Az új diák

Új diákot kapott az osztály, Kim Liunak hívták, távoli országból jött, és nagyon félénk volt. A tanárnő kérte az osztálytársakat, legyenek hozzá közvetlenek, hogy minél előbb otthonosan érezze magát. Igen ám, de mikor annyi szenzációt lehet suttogva továbbadni, megbeszélni…
– Azt hallottam -súgta Manci Ilonka fülébe-, hogy különös dolgokat esznek, pl. szárított halnak a szemét, és olyan istenhez imádkoznak, amelyik egy doboz tömjénben él…
Ilonka hitte is, nem is, mindenesetre nem örült túlságosan, hogy a kínai család éppen az ő szomszédságukba költözött, és sietett elmondani anyjának, amit hallott.
Anyát azonban másképpen érintette a hír, mint ahogy várta.
– Szóval valaki már pletykálkodott! Olyasmit terjesztett, amiről nem győződött meg. Jegyezd mg, kislányom: ne adj hitelt mindannak, amit hallasz! Hanem tudod mit! Éppen most sütöttem lángost, még forró, vigyél át néhányat hozzájuk, hiszen itt laknak, velünk egy folyosón. És hívd meg egyúttal Kim Liut a vasárnapi iskolába!
– De anyu -tiltakozott Ilonka-, az ő vallásuk egészen más!
– Az sem biztos. Éppen most figyelmeztettelek, hogy ne adj hitelt mindenféle szóbeszédnek! Fuss csak a lángossal!
Így hát Ilonka elindult, odaérve a kínai család ajtajához, finom csirkesültillat csapta meg az orrát. A kínai asszony megköszönte a kóstolót, és hívta Ilonkát, egyen velük legalább egy falatot a csirkéből! Amikor azután a kislány összeszedte bátorságát, és meghívta Liut a vasárnapi iskolába, az édesanya csak úgy ragyogott az örömtől:
– Mi is keresztyének vagyunk! És nagyon szívesen megyünk mindannyian közétek! Sokat imádkoztunk azért, hogy Isten vezessen bennünket ebben a városban egy igazi, jó közösségbe.
Ezek után Ilonka alig várta, hogy az iskolában is elmondja Mancinak, milyen hamis híreket, pletykákat hallott és terjesztett Liuékról.
De hát többen is mondták… -vonta meg a vállát Manci, Ilonka azonban nem hagyta annyiban.
– Mert többen mondják, még nem biztos, hogy igaz! Meg kell róla győződni!
– Jól van, jól van -mondta Manci. -Egyébként hallottad, hogy Szilvia szülei válnak…?
Ilonka nagyon komolyan nézett Mancira:
– Tudod mi vagy most? Egy pletykafészek! Nem is tudod, mit terjesztesz, miért mondod? Engem nem érdekel, hallod! Elég baj az annak, akivel történik! És lehet, hogy nem is igaz, és…
Ilonka! Te vagy a legjobb barátnőm! Most haragszol rám?
– Nem. De kérlek, tanuld meg a Bibliából, hogy „Senkit ne szólj meg!” (Titusz 3,2). Akkor én is a legjobb barátnőd leszek!

Ne pletykáljatok!

, ,

About