Péter nem örült a szülői értekezleteknek. Mindig ugyanazt mondják róla a tanárok: jó tanuló, nincs baj a magatartásával sem, az osztályfőnök mégis sorozatosan azzal fejezi be véleményét, hogy „igaz, kitűnő tanuló is lehetne! Nem tesz meg mindent, ami tőle telik!”
Természetesen tudta, hogy ez így van. Amióta iskolába járt, mindig úgy volt, hogy ötösökkel kezdte a tanévet, azután fokozatosan következtek a négyesek, a hármasok… Őmaga sem értette, miért? A tanulás könnyen megy, érti is a magyarázatokat, de arra már nincs kedve, hogy azon túl is foglalkozzék vele. Unalmas! Kár az időért egy-egy matematika-példa aprólékos megoldására vagy akár egy vers elemzésére. Minek? Van, ami jobban tetszik neki!
Ebben az iskolaévben sem történt másképpen, vagyis hogy… anya másképpen fogta föl. Sokkal szigorúbb arccal fordult hozzá, amikor közölte, mit mondott Szabó tanárnő, az osztályfőnök: Hogy ő valamit nem ért. Hallotta ugyanis, hogy Péter keresztyén, és bár ő -Szabó tanárnő- nem ismeri igazán a Bibliát, annyit mindenesetre tud, hogy Isten elvárja az övéitől- a keresztyénektől-, hogy mindent megtegyenek, ami tőlük telik!
– Mintha Istennek magának végeznénk a munkánkat -egészítette ki anyu, és igazat adott az osztályfőnöknek. Sajnos, Péter is, mert érezte, hogy valóban ez az igazság! Valaki azt mondta egyszer, hogy a hívő diák iskolai teljesítménye az Úr Jézus iránti szeretetét, engedelmességét tükrözi vissza.
Amikor anya apának is beszámolt a szülői értekezletről, azt tanácsolta fiának, hogy minden reggel olvassa el, vagy tanulja meg kívülről az Efézus 6, 5-8-at, csak éppen ahol szolgákról és szolgálatról van szó, azt helyettesítse a diákok és a tanulás szóval.
Tehát: ”Diákok, félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uaritoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. Ne látszatra tanuljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus diákjaiként cselekedjétek Isten akaratát!”
Péter nemcsak hogy beleegyezett, hanem tetszett is neki, hogy megszabadul attól a kellemetlen érzéstől, amit minden szülői értekezlet után, sőt már előtte is érzett. Úgy döntött, az Igét megtanulja könyv nélkül, és… nos igen, mást is megtanul könyv nélkül, amire eddig sajnálta az időt. Pedig jól vágott az agya, hamar fölfogta a dolgok lényegét, és jóformán emlékezetből élt. A valóság az, hogy ő jóformán semmi időt nem fordított tanulásra. Pedig az iskolai tanulás lehetősége ajándék, -ezt egyszer nagymama mondta, aki még idős korában is sajnálta, hogy amikor lehetősége volt rá, nem tanulta meg alaposan a francia nyelvet, és még azt a keveset is elfelejtette, amit tudott.
Még valamin elgondolkozott: hogy éppen Szabó tanárnő, aki nem keresztyén, éppen ő világított rá az igazságra. Ez ráébresztette, hogy változtatnia kell a tanulással kapcsolatos magatartásán. Nem szabad többé okot adnia arra, hogy bárki is megkérdőjelezhesse az ő keresztyénségét!
Tedd meg, ami tőled telik!
AboutMezo
