A tengerparti nyaralások gyönyörűségéhez az is hozzátartozott, hogy Laci kagylóhéjat gyűjtött. Nem lehetett megunni, annyifélét talált apály idején. Apjával sétált a homokos parton, és mindketten nagyon élvezték.
– Apu, nézd! Milyen különös formájú tengeri lény! Ilyent még nem láttunk! -Légy óvatos -kérte apját, amikor az letérdelve gondosan vizsgálta a talált kagylót-, lehet hogy veszélyes! Csíp vagy harap, vagy másféle módon árt!
– Ez már nem, kisfiam! -nyugtatta meg az apa-, nincs benne élet!
– Nincs? -hitetlenkedett Laci, és minden oldalról megnézte a leletet.
– Ez már csak üres burka az állatnak. Tudod, mi ez? Egy tengeri ráknak a páncélja. A rák életében eljön az idő, amikor kipréseli magát és otthagyja a páncélját… -Mielőtt Laci további kérdéseket tett volna föl, azt kérdezte tőle, emlékszik-e arra, amikor nagyapja meghalt? Laci természetesen emlékezett rá. Pedig jóval kisebb volt akkor, de azt sem felejtette el, amit apa akkor mondott neki, hogy nagyapja a mennybe ment, ő pedig nem igen értette, hogy benne van a koporsóban és -mégis a mennybe ment? -De mi köze ehhez a kagylónak?
– Valahogy úgy van ez is -mondta apja-, a rák elhagyta burkát, a kagyló itt maradt. Nagyapa teste is itt maradt, de a lelke – a halhatatlan rész -elment. A rák persze nem halhatatlan, csak a megértés kedvéért magyaráztam!
– Ez a kagyló azonban nagyon szép, eltehetem a gyűjteményembe azért?
– Miért ne?! Legalább ha látod, emlékezni fogsz erre a beszélgetésre és arra, hogy az emberek teste csal a lelkük és szellemük burka. Vagyis a látható takarja a láthatatlant! Helyesebben; a látható a láthatatlan burka.
– Értem apa, és örülök, hogy erről beszéltél -mondta Laci, és elhatározta, hogy a kagyló mellé ezt a feliratos könyvjelzőt teszi:
„Kiköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz.” (2 Korintus 5,8)
Tested csak kagylóhéj
AboutMezo
