Jóska kitűnően érezte magát nyáron, János bácsi és Anna néni tanyáján, ahol juhot tenyésztetek. Igaz, szülei azzal a feltétellel engedték el, hogy rendszeresen jár majd a kis imaházba akkor is, ha egyedül kell menni, mivel sem a bácsikája, sem a nénikéje nem volt hívő keresztyén.
Jóska megígérte, el is ment néhányszor, de hamar elvesztette a kedvét, mert senki sem tartott vele, és inkább lovagolt vasárnap délelőtt. Ez volt az első „engedmény”, majd következett az, hogy ráragadt a gazdaságban dolgozók mosdatlan beszéde, ha megkínálták, rágyújtott a cigarettára, sőt megitta a bort is. Úgy tett, mintha jól esne neki.
Egy délután János bácsival lovagolt, a dombokon túlra igyekeztek, hogy egy juhnyájat bélyeggel lássanak el. Az útszéli porban valami fehéret pillantottak meg, János bácsi leugrott a lóról, odament egészen közel, és feljajdult:
– Bárány! Nyilván valami vadállat tépte szét!
Jóska iszonyú mérges lett. -Hogy történhetett? Hiszen mindig két ember őrzi a nyájat, a kutya is éber, soha nem engedné, hogy egy vadállat közelítsen a juhokhoz!
– Igazad van -hagyta helyben János bácsi- ez a szerencsétlen kisbárány bizonyára elkószált a többitől. Otthagyta a biztonságot, védelmet jelentő nyájat és így már könnyű prédája lett a vadnak.
Hallgatagon poroszkáltak tovább, miközben Jóskának eszébe jutott egy igehirdetés, amelyben olyasmiről volt szó, hogy a keresztyének hasonlítanak a nyájhoz; együtt kell maradniuk, mert ha elkószálnak, mindegyik a maga feje után, nem képesek védekezni az ördög támadásai ellen. Ahogy eddig jutott az emlékezésben, mintha újra hallotta volna az igehirdető szavait is. „Ha valaki eltávolodik a közösségtől, hamarosan azt teszi, amit az ősellenség diktál neki, könnyű prédája lesz a Sátánnak.”
Úgy érezte, soha többé nem fogja elfelejteni a kisbárány széttépett testét, és rádöbbent, hogy vele is mi minden történhetne, ha… ha Isten nem figyelmezteti ezzel a látvánnyal.
Most már nagyon sajnálta, hogy nem járt el istentiszteletre, és elhatározta, hogy amíg itt lesz, minden alkalommal elmegy! Nem akar a nyájon kívül csatangolni, nem akar úgy élni, mint azok, akik sehova nem tartoznak.
Hirtelen honvágya támadt az otthoni gyülekezeti közösség után is, amelyben barátai voltak, akikkel megbeszélhette az igehirdetést, és akik nem káromkodtak, nem ittak, nem dohányoztak, mint azok a munkások, akik előtt szégyelte a „jó kisfiú”-ságot, ezért igyekezett nekik tetszeni…
– Benn akarok maradni a nyájban! -suttogta, és úgy érezte, egész életre szóló figyelmeztetést kapott. Apa is mondta, sőt fel is olvasta a Bibliából, hogy:
„…az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el!” (1 Péter 5,8).
Maradjatok a nyájban!
AboutMezo
