Jutka kezéből kicsúszott a csésze, és összetört a konyha kövén.
– Jaj, hogy a fene…-sikított fel, amint a cserepekre nézett.
– Összetörtem a kék csészét! -jelentette nagymamának.
– Judit! -kiáltott a nagymama, visszafordulva a mosogatótól-, ha valóban azt mondtad, amit hallani véltem, akkor szégyeld magad!
Jutka megkönnyebbült, hogy nem a csészéről van szó, hanem csak a félig elmondott szitkozódásról.
– Ó, nagymama! Ez nem olyan borzasztó! Az iskolában mindenki használ ilyen szavakat. -És szedegette a földről az eltört csésze darabkáit.
– Ne mondd! Mindenki? -kérdezte nagymama. -És te is mindenki vagy? Nem, kisunokám, te ne tedd vagy mondd azt, amit a többiek, ne tartozz a „mindenki” közé! Fölszedted a cserepeket? Akkor gyere, ülj ide! -Széket húzott az asztal mellé, és elővett egy tubus ragasztót a fiókból. -Gyere, ragaszd össze a darabokat.
Jutka tiltakozni akart, de nagyanyja fölemelte a kezét:
– Rajta, rajta! Csak akkor állj föl, ha elkészültél!
Nagymamával nem lehetett ellenkezni, Jutka küszködött a ragasztással, és bár látta, hogy tökéletlen lesz a munka, nem hagyta abba. Használni amúgy sem igen lehet már, de ha ez a parancs, hát legyen.
Amikor végre nem volt már több darab, odanyújtotta nagymamának, és kissé durcásan mondta:
– Nem tudtam szebben megcsinálni!
A repedések bizony látszottak, a felület érdes lett, itt-ott pici darabkák hiányoznak. De nagymama nem haragudott.
– Nem is lehet, drágám! A törések, repedések nyoma megmarad, éppen úgy…-megsimogatta unokája arcát, éppen úgy, ahogy az ember életén is nyomot hagy a bűn.
– A bűn? -kapta föl a fejét Jutka – csak nem arról a szerinted csúnya szóról beszélsz? Szerintem a bűn… az más…
– Kislányom, te mondtál valamit. Azt, hogy mindenki mondja azt a szót, és azért mondtad te is, mert szívesen lennél olyan, mint a többiek, a „mindenki”. A bűnt mi ne osztályozzuk! Isten dönti el, mivel büntet bennünket. De rosszat tenni, gonoszságokat gondolni, csúnyán beszélni, az mind rossz, és ami rossz, az -bűn! Ott hagyja nyomait az életünkön. Lehet, hogy emberi szempontból ezek nem nagy bűnök, csak olyanok, mint valami repedés a porcelánon… Mint ezen itt, ni!
Jutka kezébe vette az összeragasztott csészét, és szomorúan mondta:
– Hát… ez már inkább csúnya, mint szép… -Ilyen lenne az életünk? Mert ezt már nem lehet újjá varázsolni!
Nagymama csendesen nézte unokáját, majd azt mondta:
– Újjá varázsolni az életünket sem lehet, de Isten adott valami csodálatos megoldást: annak, aki a bűneit megbánja, aki nem akar a többiekkel, a „mindenki”-vel együtt rohanni a veszedelembe, hanem Őneki akar engedelmeskedni, annak Ő új életet ad! A régi, a repedezett, a törött helyett.
– Értem -válaszolt Jutka elgondolkozva -, és ha újat ad, arra kétszeresen kell vigyáznunk, nehogy azt is elrontsuk!
– Érted, ugye? Téged senki sem kényszerít arra, hogy azt csináld vagy mondd, amit a többiek! Ha az Úr Jézusra figyelsz, képes leszel mindig a jobbat választani!
Rámosolygott Jutkára, majd egy kistányért tett elébe, egy szelet süteménnyel:
– Amíg ezt megeszed, elolvasom az Ige tanácsát: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz! Gyűlöld a gonoszt és szeresd a jót!” (Róma 12,9)
Azt tedd, ami helyes!
AboutMezo
