Jézushoz nagy sokaság közeledett. Az emberek olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és Jézus megszánta őket. Segíteni akart rajtuk. Meggyógyította betegeiket és tanította őket, de időközben beesteledett. A népnek enni kellett, és még a sötétség beállta előtt hazatérni.
A tanítványok emiatt aggódva fordultak Jézushoz: „Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.”
Jézus végignézett a sokaságon, és azt mondta tanítványainak: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!”
Mi? Hiszen nincs annyi pénzük, hogy ennyi embert ellássunk. -mondták a tanítványok.
Mintegy ötezer férfi volt ott az asszonyokon és gyermekeken kívül. Számoljatok csak egy kicsit, hogy kb. hány ember lehetett ott jelen, milyen nagy tömeg és ez a sok ember mind Jézust akarta hallgatni. Bárcsak így lenne a mi életünkben is!
„Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” – szólt Jézus. Nemsokára jött András és elmondta, hogy talált egy gyermeket, akinél van öt árpakenyér és két hal. „De” – tette hozzá – „mi ez ennyinek?”
Jézus akkor megparancsolta, hogy ültessék le az embereket százas és ötvenes csoportokban a fűre. Amikor már mindenki ült, Jézus vette a kenyereket és a halakat, s hálát adott Atyjának az ételért.
Aztán megáldotta és megtörte a kenyereket, majd a tanítványoknak adta, hogy osszák szét, ugyanígy a halakat is.
Az emberek ettek és jóllaktak.
A maradékot össze kellett szedni, hogy semmi ne vesszen kárba. Tizenkét kosár telt meg velük. Az emberek nem győztek csodálkozni. „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” – mondták lelkesülten egymásnak.
AboutMezo
