Nagyszerűen folytatódott a nyaralás. Anni és Béla a folyócska két oldalán mentek lefelé. Pálcákkal tologatták a vízen úszó hajócskáikat, de mivel éhesek voltak, amint meghallották anya ebédhez hívó szavát, mindent abbahagytak.
– Gyere, Anni, siess, éhes vagyok! -kiáltott Béla, de a húga sírásra görbült szájjal állt a parton:
– Itt széles a víz, Béla, nem tudok átmenni rajta! És a híd messze van! Segíts!
Béla körülnézett, mert emlékezett rá, hogy egy ledőlt fatörzs, sőt kettő is éppen keresztben fekszik a folyócskán. – Gyere ide! -mutatta meg a húgának. Annit nem nyugtatta meg ez a megoldás. Odabotladozott ugyan a fatörzshöz a víz másik oldalán, rá is lépett, az ágakba kapaszkodva, de siránkozni kezdett:
– Félek! Beleesem…
– Gyere bátran! -biztatta Béla. -Én elindulok feléd, és megfogom a kezedet, ha idenyújtod! Indulj no!
Anni fölfohászkodott félelmében, de azért ment a fatörzshídon, és nemsokára megfoghatta Béla kezét, aki óvatosan átvezette a túlsó partra, ahonnan már futottak a táborhelyük felé. Az ebéd nagyon ízlett nekik, és utána Anni elbeszélte kalandjukat. Utána várakozva nézett szüleire:
– Hát nem mondjátok el erről a tanulságot, amit mindig és mindenből le szoktatok vonni a hitéletünkre vonatkozóan?
– Mondjátok el ti! -biztatta őket apa.
Zsuzsi szólalt meg:
– Én megpróbálom! Nem vízre gondolok ugyan, hanem szakadékra, amely elválasztja a bűnös embereket istentől. És az Úr Jézus hidalja át egyedül ezt a mélységet, mert Ő azért jött, hogy Istenhez vezessen bennünket!
– Így van, Zsuzsi! -Apa és anya szinte egyszerre mondta, de Zsuzsi elhárította az elismerést:
– Nem magamtól mondtam, erről beszéltünk az utolsó ifjúsági órán, de örülök, hogy eszembe jutott. Mert Igét is tanultunk hozzá:
„…ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek a Krisztus vére által!”
(Efézus 2,13).
Az Úr Jézus az igazi híd!
AboutMezo
