Amíg nem keresztényként éltem, az Isten hitet, kereszténységet butaságnak tartottam, kicsit „rózsaszín világnak” tartottam a mennyországot. Azt gondoltam, a keresztények azért találták ki Istent, mert nem akarják elfogadni az igazságtalanságokat a világban és hogy az emberek büntetlenül csinálhatnak sok rossz dolgot. Kicsit egyoldalúan láttam a keresztények életét. Amikor bekerültem egy keresztény közösségbe, kellemesen csalódtam, az emberek kedvesen fogadtak. Ahogy megismertem őket, láttam, hogy valóban komolyan gondolják, ami le van írva a Bibliában, és ami Isten akarata. A lelkész az Istentiszteleten életszerűen beszélt a Bibliában leírtakról, Istenről, az emberekről, hogyan működik a szeretet és az utálat az emberek között. Én is úgy gondolom, minden ember szeretetre vágyik és ezért a szeretetért sokan sok mindent megtesznek. Még ha valaki mindent megtesz, a másik szeretetéért, akkor is előbb-utóbb előjön a szeretetlenség egy formája és az ember önmagától nem képes felülkerekedni ezeken a bűnökön.
Ez a lelkész mondott egy példát a lelkiismeretről, ami szerintem jó hasonlat.
Azt mondta, a lelkiismeret olyan, mint egy szívben levő gúla. Amikor az ember megbánt valakit, akkor ez a gúla fordul egyet annak a szívében, aki megbántotta a másikat, ami fáj. Ha az ember sokszor megbánt valakit, akkor kevésbé fáj, mert már kezdenek lekopni a gúla sarkai. Ha nagyon sokszor megbánt másokat, a gúla sarkai teljesen lekopnak és már egyáltalán nem fáj.
Fáj, ha megbántunk valakit?
Rájöttem, mégsem „rózsaszín” a keresztények élete és a szeretet élő dolog az emberekben, ami Istentől származik.
Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük… (Máté 7,12)
Aboutadmin
