Home » Lelkesítő » Napi Gondolat » Éhezz!

Éhezz!

Legtöbbünk nem tapasztalta meg az igazi éhezést. Mai civilizált világunkban inkább az ellenkezője fenyegeti a többséget: a túltelítettség, habzsolás. Eközben pedig már megéhezni is elfelejtünk. Éhezni pedig szinte bármire lehet, ami nélkül úgy érezzük, hogy csak sínylődünk.

Anna, a zsidó asszony meddő volt, de nagyon vágyott gyermekre. Sokat kérte sírva Istentől, hogy megfoganhasson. Mi lett volna, ha lemond a gyermek utáni vágyáról, „éhségéről”? Nem könyörgött volna az Úrhoz, és talán meg sem születik Sámuel, aki Izrael népének bölcs bírája lett.

Arra biztatlak ezért, hogy lásd meg, mi minden hihetetlen és hatalmas dolgot tehet az Úr, amire talán csak titkon vágyakozol. Keresd az Ő terveiben a részedet, imádkozz nyitott szívvel, mint Anna, és hálaadással csodálhatod majd Őt, amikor meglátod, mire képes. Így tett Anna, és később Mária is, aki egyszerű lányként Isten Fiát hozhatta a világra. „Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” (Lk 1,53) – mondta hálaénekében Mária is.

Jóllakott vagy? Tele tervekkel, elégedettséggel magadat és kis világodat illetően? Vagy van benned éhség is? Hiányzik neked az, amit Isten neked tartogat?

A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. Az Úr megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal.” (1Sám 2,5)

Erdészné Kárpáti Judit

,

About