Bálint elbeszélte otthon, hogy egy ismerősnek egy evangéliumi iratot (traktátust) vittek. Aztán kissé szomorúan hozzátette:
– Összeszedtem a bátorságomat, és felkínáltam egyet Márton bácsinak, de nem fogadta el. Azt mondta, nem hiszi, hogy én igazán keresztyén vagyok…
– Hűha! Ez aztán nagy baj! -felelte apja. – Mit tettél vagy mondtál Márton bácsi előtt, hogy így nyilatkozott rólad?
Bálint becsületesen törte a fejét, majd azt mondta elég akadozva:
– Talán megtudta, hogy én törtem be az ablakát múltkor a labdával? Apa, hidd el, én be akartam neki akkor vallani, de a többiek azt mondták, ne tegyem, úgyse tudja meg soha!
Apa elkomolyodott, de nem szólt semmit. Látszólag nem is haragudott, és vacsora előtt még sétát is tett Bálinttal. A sportszerüzlet előtt megálltak. Bálint a kirakathoz húzta:
– Nézd, olyan focit szeretnék én is születésnapomra! Látod?
– Látom, de.. honnan tudod, hogy árulnak olyant a boltban?
– Onnan, hogy a kirakatban van! Ez csak világos!
– Kisfiam, figyelj ide! Az emberek is így ítélik meg egymást. Amit látnak rajtunk, tetteinkben, beszédünkön keresztül, abból következtetnek arra, milyenek vagyunk belül.
– Ó, apa, az ablaküveg, ugye? Igazad van, holnap mindent elmondok Márton bácsinak…
Apja megsimogatta a fejét. és másnap valóban becsöngetett Márton bácsihoz, és elmondott mindent, és megkérdezte, kifizette-e a biztosító az üveg árát, mert ha nem, ő odaadja a zsebpénzéből…
– A biztosító elintézte -nézett rá kedvesen Márton bácsi-, én pedig örülök, hogy ilyen módon te is elrendezted, mert én láttam, hogy te dobtad a labdát. Ne a zsebpénzedet add ide, hanem tudod mit: a traktátusodat! Most már érdekel! Én meg mondok nektek valamit, amit régen tanultam:
„Gyerekeim, ne szóval szeressünk… hanem cselekedettel és valóságosan!”
(1 János 3,18)
Fontos, ami látszik rajtad!