Az alázatosakat fölmagasztalja, és a gyászolókat biztonságba helyezi. Jób 5,11
Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 2Kor 1,3-4
Az ember nyomorúságra születik – állapítja meg Jób könyve az 5,7-ben. Mózes is arról beszél a 90. zsoltárban, hogy az ember életének nagyobb része „keserűség és fáradtság”. És így is van, hogy sok a nehézség és a baj a világban. De ez nem Isten akarata, hanem az ember választásának a következménye. Meg kell látnia minden embernek, hogy mit okoz a bűn: bajt. Ugyanakkor Isten a bajt arra használja föl, hogy alázatra tanítson, és megszabadíthasson. Ezért folytatja így Jób könyve: „Ezért én a Mindenhatóhoz folyamodom, Istenre bízom ügyemet” (5,8). Az embernek nem marad más választása — miután már mindent megpróbált —, csak az, hogy elismerje tehetetlenségét, és maradéktalanul az Úrra bízza magát. Amikor pedig ez megtörténik, akkor Isten átveszi az irányítást az életünkben, és megmutatja szabadító erejét, mert a bűn átkából és a bűn okozta nyomorúság közepéből egyedül Ő képes kiszabadítani.
Az Úr Jézus is példát mutatott ebben. Pedig Ő nem volt bűnös. Ő nem lázadt fel az Atyja ellen, mint tette ezt Ádám, és azóta minden ember. Ezt szemlélteti a tékozló fiú története is: mindkét fiú lázadt az apja ellen, csak másképp. Jézus engedelmes volt, alávetette magát Atyja akaratának. Mégis megalázta magát és mélyen megaláztatott. Mert hatalmas nagy szégyen és megaláztatás volt a kereszthalál. A tanítványok gyászoltak, és féltették önmagukat, mégis voltak, akik el merték kérni Jézus testét, és merték kimutatni a végtisztesség megadásában Jézus iránti szeretetüket. És Isten megőrizte őket. Bátorságuknak pedig az lett a jutalma, hogy találkozhattak a feltámadott Krisztussal.
A bűn zsoldja a halál (Róm 6,23). A halál megalázza az embert: emlékezteti senki és semmi voltára, arra, hogy bárki volt is az életben, bármilyen nagyra vitte, bárminek is tartotta magát (még ha istenként is imádta önmagát), porból vétetett és porrá lesz. Viszont aki már a halála előtt megalázza magát, és kijelenti Isten színe előtt, hogy „Uram, senki és semmi vagyok, fogadj a kegyelmedbe!”, azt Isten felmagasztalja, miként tette ezt Jézus Krisztussal is. Mert Jézus Krisztus feltámadt, és a benne hívő ember is feltámad Jézus Krisztus által az örök életre. Ez pedig hatalmas vigasztalás minden gyászolónak, hogy a halál is csak ideig való, van egy győztes Urunk, aki az Ádám által választott átkot megtörte, és ki lehet szabadulni ebből az elveszett állapotból.
És ami még külön öröm és vigasztalás a számunkra minden baj ellenére, hogy Jézus feltámadásának az ereje már most bennünk munkálkodik: „világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el,… milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott Krisztusban, amikor feltámasztotta a halottak közül…” Ef 1,18-20! Felfedezted-e már ezt az erőt az életedben?
Matisz Jánosné Széll Éva Anna
AboutMezo
