Home » Lelkesítő » ÍrásOK » Mégsem hittem…

Mégsem hittem…

Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt:
„Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek”
(Biblia, János evangéliuma 20. fejezet 26-29)

Hat esztendős lehettem, mikor református gyerekórákra kezdtem járni Nyíregyházán, minden szombat délelőtt. Egy nagyon aranyos hölgy tartotta, nagyon szerettem odajárni. Mondhatom, korán kezdődött a kapcsolatom Isten igéjével. Később gyermek-istentiszteletekre is jártam, ezt már a lelkészek tartották. Úgy nőttem fel, hogy mindig fontos volt számomra a keresztény értékrend.
Mégsem hittem… Értelmi alapon gondolkodtam, mindig azt mondtam, hogy „abban hiszek, amit látok, vagy meg tudok magyarázni magamnak”. Soha nem hittem az evolúcióban, egy Teremtő létezését fogadtam el, mert valószínűtlennek tartottam, hogy az egyszerű szénatomból önmagától külső segítség nélkül, kialakulhatnak olyan apró, mégis bonyolult rendszerek, mint a macska füle (kilenc pár izom mozgatja…), vagy az emberi kéz. Az emberi agyról nem is szólva… Mivel keresztény kultúrkörben születtem és éltem, eszembe sem jutott, hogy Isten helyett másra gondoljak, mint a világ teremtőjére. A Bibliát úgy fogadtam el, ahogy van, nem akartam megkérdőjelezni, legfeljebb a saját értelmezésem szerint magyarázni. A „hitem” erősen ingadozott, időnként hajlamos voltam jobban egyetérteni a Bibliával, időnként nem. Ez nagyban függött az engem ért hatásoktól. Pl. ha olyan könyvet olvastam,
ahol erős hitvilág jelent meg, erősödött az enyém is, de elég volt, hogy csak szétnézzek a világban, és ez máris gyengült bennem.
Jézus szerepével viszont egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Nem kételkedtem benne, hogy meghalt értem, mert ez van a Bibliában, de nem igazán tudtam ebben hinni. Érzelmek nélkül, szigorúan értelmi alapon nem voltam képes magamnak megmagyarázni a cselekedetét, és megérteni a küldetését. Sokszor eltöprengtem azon, hogy a tanítványoknak milyen egyszerű dolguk volt, látták Jézust, hihettek benne. Látták tanítani, gyógyítani, látták, hogy meghalt, hogy feltámadt, látták, ahogyan felment a Mennyekbe. És én? Hogyan higgyek benne, ha nem is láthatom. Hol van a megoldás? Van-e egyáltalán megoldás?
Igen! Van! Mikor nővérem hitre jutott, még nem esett le, hogy ma is lehet Jézusban hinni, mert Ő nem tűnt el az életünkből, az erejét és a szeretetét ma is adni akarja, csak az a kérdés, elfogadjuk-e. Teljesen más ugyanis értelmi alapon gondolkodni valamiről, mint azt át is élni, érezni. Nekem is át kellett éreznem a szeretetet, hogy hinni tudjak. Ezt kaptam meg Jézustól. Hitetlenül is mindig imádkoztam, bár nem hittem igazán abban, amit imádkozok.
A megoldás azonban mégis itt van. Erőltetve nem lehet Jézushoz találni. Kérni lehet, hogy sikerüljön és igent mondani, amikor hív. Hitetlen imáimban mindig hálát adtam a jó dolgokért, és kértem, hogy hinni tudjak. Egy baleset kapcsán aztán megéreztem az önzetlen szeretet igazi erejét, ez indított el a megtérésem felé. Kereken 15 hétig tartott a harc. Sokáig harcoltam, mert mindennek le kellett omlania bennem, amit korábban felépítettem. Nehezen tudtam elengedni a régi világomat. Végül sikerült. Óriási békességem van a világgal azóta. Jöhet ettől kezdve bármi, nem számít, mert a világ legerősebb hatalmának – Istennek – a kezébe tettem az életem… Most már én is tanúsíthatom: „…boldogok, akik nem látnak és hisznek.”
Mert ők már másfajta látással rendelkeznek.

, ,

About

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*