Csibi türelmetlenül várta, mikor kerül sorra a bibliaversek elmondásából rendezett versenyen. Ez olyan vakációra való értékes időtöltésnek ígérkezett, és Csibit az sem érdekelte, nyer-e valamit, egyszerűen meg akarta mutatni Bettinek, hogy… hogy le tudja főzni, mivel Betti mindig nagyon jól tudta az igeverseket, és ezért a vasárnapi iskola vezetője mindig megdicsérte.
Amikor meghallotta a nevét, fölugrott, és egyik verset a másik után mondta el (majdnem hadarva), és a külön kérdezetteket is tudta.
Amikor leült, azt súgta Bettinek, hogy tulajdonképpen egyetlen este tanulta meg az egészet.
– Jó neked, hogy ilyen könnyen és gyorsan tudsz tanulni -súgta Betti- nekem sokkal több idő kell hozzá. Igaz, hogy én mindent átgondolok előbb.
– Az igeverseket is?
– Azokat meg különösen! Hiszen… azokat a szívünkbe kell fogadnunk egészen.
– Ezek szerint azokra is emlékszel, amiket a múlt héten tanultunk? -kérdezte Csibi, és az igenlő válasz után arra gondolt, hogy ő bezzeg már elfelejtette a régebben tanultakat. Vajon nem azért, mert csak az értelmével tanult, és nem fogadta a szívébe…?
Abban a pillanatban megint az ő nevét mondták, mint a versenygyőztesét, és bár mosolygott, amikor átvette a jutalomkönyvet, azt gondolta, ez nem is őt illeti igazán. Sokkal inkább Bettit, aki a szívével is emlékezett az Igékre. Amikor pedig azt kérdezték tőle, mondana-e néhány szót a többieknek, némi gondolkodás után így szólt: -Talán a jövő héten olyan versenyt rendezhetnénk, amelyen mindazokat az igeverseket kellene tudnunk, amelyeket ebben az évben tanultunk, és… és amelyeket megőriztünk a szívünkben is… -És közben Bettire nézett.
A javaslat tetszett a vezetőnek, és még azt is hozzátette, hogy szívesen hallaná, ha valaki elmondaná, melyik Ige jutott legközelebb a szívéhez, amit a zsoltáros így fejezett ki:
„Gyönyörködöm rendelkezéseidben, Igédről nem feledkezem meg!”
(Zsoltárok 119,16).
Zárd szívedbe az Igét!
AboutMezo
