Pisti nagyon szerette a süteményt, a vaníliás kifli pedig a kedvenc tésztái közé tartozott.
– Ugye sokat sütsz, mami? -kérdezte anyjától.
– Sokat, mert Kertészéknek is viszünk belőle.
– Azoknak miért? Kertész néni nem tud sütni?
– Dehogynem. Csak nincs rá pénzük. Az ilyenféle finomság nem olcsó mulatság!
– Jó, jó, de ez az ő gondjuk, nem? Mi köze az ő szegénységükhöz a mi vaníliás kiflinknek?
– Le van írva, Pistikém a Bibliában, te is emlékezhetsz rá, hisz nemrég tanultad meg kívülről:
„Egymás terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Galata 6,2).
A te kérdéseid viszont önzésről árulkodnak.
– Igazad van, mami, már szégyellem is. Ráadásul a kiflivel nemcsak Kertész nénin segítesz, hanem örömet szerzünk az egész családnak. Bár… egy tálca sütemény hamar elfogy! Liszt, krumpli, tej… -az nem kellene nekik?
– Kertészék nem koldusok. A bácsi dolgozik, csak nem keres annyit, hogy édességre is teljen. Még a látszatát is kerülni akarom annak, hogy adakozunk, ez egyszerűen ajándék. Így is hordozhatjuk mások terhét… Nos, átviszed nekik ezt a tálcát?
– Hát, mami, nem tudom, sikerül-e úgy odaadnom, hogy azt érezzék belőle, amit te olyan jól megfogalmaztál. Vidd át te, és én csak elkísérlek, jó?
– Rendben van! Isten is úgy adja nekünk ajándékait, hogy nem érezzük alamizsnának. Meg aztán nemcsak süteményt adhatunk annak, aki valamire rászorul, megoszthatjuk velük azt, amink van: időt, segítséget, törődést, akár játékot is, sőt: imádságot! Nos? Egyet értesz ezzel? Akkor máris indulhatunk!
Légy jókedvű adakozó!
AboutMezo
