<
Anti nem szerette bevallani, ha valami rosszat tett. Ha pedig rajtakapták, csak a vállát vonogatta: – Jól van no, hát nem akartam! Vagy: „nem gondoltam komolyan!” Így ment ez egy darabig, de egy napon behívták az igazgató irodájába. Ám ennél nagyobb baj is volt: édesanyját látta az előhelyiségben.
– Behívattak -mondta szemrehányóan. -Megint valami komiszságot követtél el?
Az igazgató édesanyja előtt mondta el a panaszát, mire Anti azt dadogta, hogy ő igazán nem akart semmi rosszat, balul ütött ki a dolog, pedig nem gondolta komolyan…
Anyja az igazgatóhoz fordult, és megkérte, hadd beszéljen négyszemközt a fiával csak néhány percig. Az igazgató bólintott, kiment és behúzta maga után az ajtót.
– Anti, igazán elloptad a kisautót, mármint azt a különös formájú hegyezőt?
– Nem! Csak kölcsönvettem, mert érdekelt. De visszaadom…
– Amit mástól elveszel, az lopás, akárhogyan gondolod is! -mondta anya, és szomorúan nézett fiára. -Neked mi a véleményed erről?
– Már mondtam -volt a válasz-, hogy nem gondoltam komolyan!
– Kisfiam! Hovatovább semmit sem gondolsz komolyan! Hová vezet ez? Mi lenne, ha más sem venné komolyan azt, amit veled szemben elkövet! Vagy amit ígért? Ha Isten sem venné komolyan, hogy megbocsátja a bűneidet?! Pedig rájössz majd, hogy az élet nagyon komoly dolog! Csak én nem kívánom azt neked, hogy a saját károdon jöjj rá, esetleg későn! Ki higgye el akkor neked, amit mondasz? De rá is szolgálsz a büntetésre!
– Anyu, nem tudtam, hogy az is bűn, amit nem veszek komolyan! De most mindjárt visszaadom a hegyezőt, és bocsánatot is kérek érte. És vállalom a büntetést.
– A megvallott bűnt megbocsátja Isten. Figyelj csak, mit mond Dávid a zsoltárban: „Megvallottam neked vétkeimet, bűnömet nem takargattam!” (Zsoltárok 32,5)
Gondolkozz komolyan!
AboutMezo
