Karcsi jót akart tenni anyának, felmászott a szobalétrára, és megmosta a nappali szoba ablakát, ahogyan a felnőttektől látta. Eddig még nem csinálta, de igyekezett, és úgy találta, nem is olyan nehéz munka. Amikor készen lett, büszkén szemlélte művét. Kihívta anyját, és rámutatott az ablakra.
– Micsoda meglepetés! -kiáltott anya. -Köszönöm, Karcsikám! -És nem maradt el az ajándék, a csokoládé. Karcsi büszke volt önmagára.
Száraz, felhős reggel volt, a nap nem mutatta magát, csak délután, akkor azonban csodásan ragyogott. Karcsi bement a nappaliba, ismét ránézett büszkeségére, az ablakra, és… egyszerűen nem hitt a szemének. Most, hogy a nap teljes erejével rásütött, csíkok és foltok mutatkoztak az üvegen, amely délelőtt olyan tisztának látszott. -Nézd, anyu -mondta panaszosan- akár moshatom újra!
– Ilyesmi megtörténik -próbálta anya megnyugtatni-, nem vagy még olyan gyakorlott, és különben is, a napsugarak láthatóvá teszik a foltokat…
Mit volt mit tenni, Karcsi behozta ismét a létrát, és addig tisztította az ablakot, míg tükörfényes nem lett.
Amikor apa meghallotta az ablakmosás történetét, azt mondta kisfiának:
– Nem vehetted észre a foltokat, amíg a nap rá nem sütött az ablakra, kisfiam. Mint ahogy sötétben azt sem látjuk, tiszta és rendes, vagy piszkos és rendetlen egy szoba, amíg fel nem gyújtjuk a villanyt. Így van ez igen sok területen az életben is. A sötétben vagy a homályban sok minden megbúvik, csak éppen nem látszik. Olvassuk el a Bibliában, mit mond magáról az Úr Jézus! Keresd csak ki János evangéliumából a 8. részt! És Karcsi olvasta:
„Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága! (12. vers)
Isten világosság!
AboutMezo
