Karcsi megcsúszott, amikor az öltözőbe lépett, jól megrándította a bokáját, de ami ennél is rosszabb volt, Csaba gúnyos grimaszt vágott feléje, és miután jól bevágta saját szekrénye ajtaját, a Karcsié mellett elhaladva, rávágott arra is.
– Mi van ezzel a fickóval? -töprengett a padon Karcsi. miért haragszik rám? nem bántottam, ha csak… hacsak nem az a baja, hogy az én csapatom nyert az övével szemben?!
Sokféle indulat forrt Karcsiban, félhangosan ki is mondta, hogy „ha te így, én is úgy…” -de ettől egyáltalán nem érezte magát jobban.
Amikor már hazafelé indult, hirtelen egy autó állt meg mellette, és a vezető kiszólt:
– Hazavigyelek, Karcsikám!
Vilmos bácsi volt, a vasárnapi iskolai tanító. Egy percig sem tétovázott, beült mellé, mert nagyon szeretett vele beszélgetni. Most is azon kapta magát, hogy máris Csaba bosszantásait panaszolta neki, és várja, mi lesz a válasza. Mert valahol, a szíve legmélyén mintha úgy érezte volna, hogy van más megoldás is, mint amire ő készül, vagyis hogy alaposan leszámol Csabával.
Vilmos bácsi hallgatott, majd ránézett kis utasára:
– Megmondjam, mit gondolok erről?
– Igen, szeretném hallani!
– Miért nem gyűjtesz parazsat a fejére?
Karcsinak tátva maradt a szája. Vilmos bácsi azonban kész volt a magyarázattal: Tudod ugye, hogy a bibliai időkben még nem ismerték az elektromosságot, sőt a gyufát sem találták föl. csiholták a tüzet, és mivel fáradságos munka volt, arra is ügyeltek, hogy mindig legyen parazsuk, legalább egy jó maroknyi, amit csak fújni kellett, száraz füvet vagy gallyat szórni rá, és máris égett a tűz. Ha valaki mégis „kifogyott” a parázsból -kért egy másik embertől. edényt tett a fejére (a kisebb terheket a fejükön vitték leginkább), és elindult a szomszédai felé. Akadtak jótékony emberek, aki a sajátjukból néhány szem parazsat beletettek az edényébe. Így segítettek rajta.
Karcsi a homlokát ráncolta.
– Nem nagyon értem -mondta-, még ha tudom is, hogy nem tűzről van szó, a parázs csak átvitt értelmű példázat, miért éppen én legyek hozzá jó, amikor ő viselkedik aljasan?
Közben Karcsiék elé értek, Vilmos bácsi fékezett, de még nem nyitotta ki a kocsi ajtaját:
– Az Úr Jézus azt mondta, hogy ellenségeink fejére gyűjtsünk parazsat, vagyis azokkal tegyünk jót, akik bántanak. Győzzük le őket azzal, hogy kedvesek vagyunk hozzájuk, segítünk rajtuk… Olvasd el a Római levél 12. részének 21. versét! – értem már! Köszönöm a tanácsot, Vilmos bácsi! Bár ez nehéznek látszik, de ha az Úr Jézus mondta!…
Amikor már lakásajtajuk felé bicegett, olykor-olykor érezve még a bokarándulás fájdalmát, megállt egy pillanatra: – Már csak azért is megpróbálom, mer nekem sem jó érzés az, ha tudom, hogy valaki haragszik rám. Jobb, ha nincs ellenségem! Majd… majd az Úr Jézustól kérek „parazsat”…
Amint a szobájába értem máris vette a Bibliáját, és elolvasta a tanácsolt Igét:
„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval! (Róma 12,21)
Ne tarts haragot senkivel!
AboutMezo
