Szüntelen imádkozzatok! Duzzogtam. Úgy döntöttem, nem szólok hozzá. Rám esett a szekrény. Na, és? Nem lett semmi bajom. Az a nyavalyás fürdőruha! Pedig úgy vártam már az osztálykirándulást! Ez volt az első! Hiába mondtam anyának, vegye már ki a szekrény tetejéről, mert nem érem el, a válasz az volt, majd mindjárt.
Én meg persze türelmetlen emberke lévén, felmásztam az alsó szekrényre. A szekrény meg, mint valami bősz öreg, derékban meghajolt és ledőlt. Velem együtt. De kinyílt az ajtaja, így csak a hátsó tájékomat ütöttem meg kissé. De üsse kavics, nem vészes. De anya nem engedett! Fuccs a mulatozásnak! Na jó, akkor szemet szemért…
Eljött az újabb reggel. Én még mindig duzzogok. Azért sem szólok anyához. Látja ezt, és könnycseppek gördülnek az arcán. Arra gondolok, tulajdonképpen még jó is, mert így egy nappal többet lehetek itthon. Már majdnem megszólalok, de nem. Akkor is! Édes a bosszú! A gyermeki dac győz bennem. Később neszt hallok a szobából.
Próbálom odanyomni a fülemet a falhoz, de nem hallom, mit beszélnek.
Akkor vécézés ürügyével kimegyek. Látom, ahogyan anya sír. Kétrét görnyedve, térdére támaszkodva keservesen zokog. Szinte már vonaglott. Majd reszketeg hangon megszólalt:
Mi lett volna, ha elveszítem?
Agyamban hirtelen gondolatok cikáztak. Szívem megtelt részvéttel és ijedtséggel, amikor rájöttem, csoda, hogy életben maradtam! És én meg még tetéztem a dolgot ezzel a buta gondolattal, hogy nem szólok hozzá! Fölöslegesen terheltem. Odarohantam hozzá és átöleltem. Nyakamon végigcsordultak könnyei, mellkasomon éreztem minden egyes szívverését. Olyan gyorsan ver. Énmiattam. Mert aggódott. Mert vádolta magát. Egész testem beleremegett féltő szeretetétől. Megtehettem volna, hogy tovább hallgatok. De minek? Anya a legjobbat akarta nekem. És ő nagyon szeret, mint ahogy én is őt. Nem volt már értelme csendben maradnom.
Így élem meg Istennel is életemet. Ő az Atyám. Sokszor hibáztam és hoztam rossz döntéseket. Többször hágtam át parancsolatait, mint hogy tartottam volna meg azokat. Mégsem hallgatok.
Beszélek vele. Mert tudom, hogy szeret. Nagyon szeret. És az imádság, Istennel való beszélgetés. Ő nem egy távoli fejedelemség, mint ahogy egyesek gondolják. Velem együtt örül, és ha kell, sír. Hétköznapjaim része. Ahogyan anyukám is az. Sőt! Míg anyu nincs velem mindig, Ő el nem hagy a nap 24 órájában.
Ahogy az Atya is ígéri:
„Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5 Móz. 31,8)
Talán meglepőnek találod, amit most ajánlok neked. Tedd próbára az Urat! Lehet. Megengedi. Én magam is megtettem és olyan dolgokat éltem át vele, ami egyedülálló. Ezt az örömöt és békességet csak Isten tudja megadni.
Ő vár! Ne hallgass tovább.
AboutMezo
