Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » Az Úr Jézus a legjobb barátod!

Az Úr Jézus a legjobb barátod!

Minden gyerek szerette. A kicsiket az ölébe vette.
Hatalmas volt! A vihar felkorbácsolta a hullámokat, úgyhogy a hajó, amelyben ült, végveszélybe került. Ő azonban rászólt a szélre és a tó elcsendesedett.
Betegeket gyógyított és minden embert szeretett, a szegényeket is és a gazdagokat is. Látta szívünkben a bűnt, minden nyomorúságunk forrását.
A rosszhírű asszony mégsem félt tőle. Saját gonosz élete fölött sírva jött hozzá, Ő pedig megbocsátotta minden bűnét. Egy nap elfogták! Félre akarták tenni az útból. Jó volt és tiszta -mi pedig éppen az ellenkezője. Akkor inkább tegyük félre az útból.
Keresztre feszítették és meghalt.
Egyáltalán nem értették meg, hogy Ő ezt már jó előre tudta! Isten Fia volt, és azért jött le a mennyből, hogy meghaljon. Minket akart megszabadítani a haláltól, az örök haláltól, minket, akiknek mindnyájunknak meg kell halnunk.
De örülhetünk, hiszen nem maradt a halálban. Feltámadt a sírból. Ma is él! A mennyben van és lát minket. Ismer téged. Még mindig szeret minket. Még most is meg akarja bocsátani minden bűnödet, ha megbánod és elismered előtte, mint az a rosszhírű asszony.
– Igen mondja ekkor-, megbocsátom a bűneidet, hiszen ezért vállaltam magamra a büntetést a kereszten.
Ekkor új történet kezdődik: megváltozott, új életed története. Életed teljesen más lesz, mint amilyen eddig volt.
Ő lesz a legjobb barátod. Vele mindent megbeszélhetsz (ezt nevezzük imádkozásnak). Örömmel, szívesen fogod olvasni a Bibliát is, hogy minél jobban megismerd a barátodat.
Nagyon fog érdekelni a Biblia. Biztosan minden nap olvasol benne valamit az Úr Jézusról. Hiszen a legjobb barátod akar lenni!

, , ,

About