Csodálatosan szép volt az este, apa és Anni elhatározták, hogy lesétálnak a tóhoz, megnézik a holdsugár hídját a vízen. Keskeny ösvény vezetett át az erdőn, nappal könnyű volt rajta a járás, mert láthatók voltak a kiálló gyökerek. De sötétben nagy szükség volt az elemlámpára, hogy megvilágítsa lábuk előtt az utat. Csakhogy Anni huhogást hallott egy fa tetején, és hirtelen fölfelé tartotta a lámpát. A baglyot ugyan nem látta meg, de ő elhasalt.
– Nem történt valami bajod, kicsikém? -kérdezte apa, amint fölsegítette és leporolta a ruháját. -Nem jó a lámpád?
– A lámpával nincs baj, apa, de az irányt elvétettem. Tudod, azt hittem, meglátom a baglyot a fa ágai között, odavittem a fényt, úgy botlottam meg.
Az öböl csodálatos volt, a víz tükörsima, a hold ezüstvonalat húzott a szemük irányába. Más fény nem is volt a közelben, de a holdvilág barátságosan mosolygott az égen.
– Isten Igéje a mi lámpásunk -mondta apa-, valóban, a Bibliában mindig megtaláljuk az eligazítást, mintha a fénye megvilágítaná életünk legsötétebb szakaszait is… De ha elterelik róla figyelmünket a világ dolgai…
– …mint az én figyelmemet a bagolyhuhogás -kottyant közbe a kislány, de apa folytatta:
– …igen, akkor ér bennünket a baj, a botlás! Különben ezt írja a zsoltáros is:
„Lábam előtt mécses a Te Igéd, ösvényem világossága!” (Zsoltár 119,105).
Isten Igéje a fény!
AboutMezo
