Már majdnem vacsoraidő volt, amikor a család megérkezett a táborhelyre. A szülők és a három gyerek mindig elfogadta az előre elkészített munkatervet, és nem vesztegették másra az időt, nehogy rájuk esteledjen.
Zsuzsi és Anni apával mentek rőzsét gyűjteni és vizet hozni, Béla pedig anyával látott neki a sátorveréshez.
– A lányok nem bírnák ezt a kemény munkát -közölte Béla anyjával, amíg a cölöpöket verte-, az ő munkájuk könnyebb!
– Őnekik ilyent ne mondj! -szólt rá anya. -Nem fogadnák el, de nincs is igazad! Lányok, nem olyan erősek, mint te, és kisebbek is nálad! Ezenfelül azt se felejtsd el, hogy a család minden tagjának a munkája egyformán fontos. Ne értékeld túlságosan a te munkádat, hanem a másikét is!
Nemsokára ott ültek a vacsoránál, és Béla belátta, hogy bizony, anya a valóságról beszélt. Ha nem így lett volna, ülhetnének a szépen fölvert sátorban -éhesen és szomjasan…
És leánytestvérei ámulatára Béla azt mondta nekik:
– Zsuzsi, Anni, köszönöm, hogy hoztatok fát és vizet. Ha nem segítettek volna apának, csak hideget ehettünk volna ma este, pedig nagyon jó volt a forró kakaó!
Apa találta föl magát leghamarabb a meglepetésekben, és megszólalt:
– Mi meg azt köszönjük, hogy segítettél fölverni a sátrat! Jó munkát végeztél!
Mi tagadás, ettől Béla nagyon jól érezte magát, de anya még azt mondta mindannyiuknak:
– Ilyen családdal öröm a táborozás! Ki keresi ki leghamarabb az erre vonatkozó Igét? Nálam megjelölt helyen van. És olvasta is:
„…egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.”
(Róma 12,5)
Értékeld a másik munkáját is!
AboutMezo
