Péteréktől nem messze épült az új imaház. Olyan szépnek látszott is, hogy agy nap az ismerős kőműves behívta őt, nézze meg belülről is. Hadd lássa, milyen gyönyörű, amikor a nap besüt a színes üvegablakokon.
Másnap azonban ijedten látta, amikor iskolába menet mellette haladt el, hogy a föld tele van üvegcserepekkel. Éjszaka valakik betörték az ablakot, köveket hajigáltak…
– Ki tehetett ilyen gonoszságot? -háborodott föl Péter.
Dobos bácsi odalépett melléje:
– Randalírozó fiatalok voltak. De tudod, mi ennél még szomorúbb? Hogy az ilyenek legtöbbet a saját testüknek és lelküknek ártanak. Kábítószerrel, italozással, dohányzással ugyanúgy rongálják saját magukat, ahogyan itt összetörték a gyülekezeti ház üvegeit. A keresztyén ember az élő Isten temploma…
Péter nem szólt semmit. Fölvett egy színes üvegcserepet, azt forgatta a kezében: -milyen szép…
– Az bizony -hagyta jóvá Dobos bácsi-, már ilyen kicsi darab is visszatükrözi a napfényt. Mi vajon milyen fényt tükrözünk vissza?
Péter fölnézett a készülő imaházra, és azt suttogta:
– Én szeretném egész életemben az Úr Jézus fényét tükrözni! Ahogy tanultuk:
„Dicsőítsétek Istent testetekben és lelketekben, amelyek Istenéi.” (1 Korintus 6,20)
Ne legyetek mértéktelenek!
AboutMezo
