Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » A sárga színű lufi

A sárga színű lufi

Két kisfiú ment a fogorvoshoz édesanyjukkal, és a hatéves Márknak bele is kellett ülnie a székbe. Ahhoz pedig már bátorság kell, akkor is, ha semmi fájdalmas dolog nem történik, és a doktor bácsi értékelte is Márk nyugodt viselkedését, és azt mondta az asszisztensnőnek, ajándékozzon neki egy szép, sárga lufit.
Márk vígan távozott, ám amikor az asszisztensnő látta, hogy édesanyjával még egy kisfiú várja, neki is adott egy lufit, nehogy elkérje tőle…
Öcsi lufija narancssárga volt. Mentek haza mindketten, de nem voltak elégedettek, mert Márknak jobban tetszett Öcsi lufijának színe, és arról kezdett tárgyalni, hogy cseréljenek egymással. Nagy nehezen létrejött a csere, és akkor már mindkettő elégedett volt a sajátjával.
Ez nem tartott azonban sokáig, mivel Márk lufija -láthatóan ok nélkül- szétpattant. A kicsi sírva fakadt, hiába vigasztalta a mama, hogy a lufiknak előbb-utóbb ez a végük, ő kesergő ábrázattal nézte, hogy Öcsié még ép, és vígan játszik vele.
Anyja végül megsokallta a kesergését, és magához húzta a fiát:
– Nem emlékszel, mit tanultunk tegnap? „Érjétek be azzal, amitek van!” (Zsidók 13,5). Te a sárga lufit ajándékba kaptad, be kellett volna érned vele, ha nem a kedvenc színed a sárga! Most Isten tanított meg arra, hogy ha valakitől kapsz valamit, légy vele boldog és légy hálás érte! Most nehogy kétszeresen vétkezz, hogy hálátlan voltál, és még irigyled is öcsédtől azt, amit elcseréltél vele!
Márk lehajtotta a fejét:
– Igazad van, mami!
És az esti imádkozásnál Márk édesanyjával együtt megköszönte a lufi által kapott leckét, és azt kérte, hogy tegye az ő szívét hálássá, hogy örülni tudjon minden ajándéknak!

Ne legyetek hálátlanok!

, ,

About