A sötét, rövid téli napokat talán ki sem bírnák a gyerekek, ha nem koncentrálnának egészen másra, vagyis a karácsony várására. A vasárnapi iskolában elmondták nekik mindazt, amit csak lehet, arról, hogy az Úr Jézus születését ünnepeljük, de a felfokozott készülődés mégis nehézzé teszi a várakozást.
Így volt vele Sárika is. Várta a nagyszüleit, és várta az ajándékokat, és egyre türelmet-lenebb lett.
Édesanyja mindkét keze tele volt munkával, ő mégis ott nyafogott a konyhában, és azt sóhajtozta, hogy alig tudja kivárni az ünnep eljöttét.
– Segíts nekem a sütemények készítésében!-tanácsolta anya. -Gyorsabban, és főként hasznosan telik az idő. Ez így is lett, de másnap megint csak türelmetlen lett. Akkor pedig édesapja hallotta tőle, hogy ő bizony nem szeret várni.
– Hozd ide a Bibliádat -mondta- és lapozz benne! Keress három olyan mondatot, amelyben a „várni” ige szerepel! Tanuld meg őket, naponta egyet karácsonyig. És különben tudod-e, miből származik a „karácsony” szó?
– Nem tudom…
– A latin szó úgy hangzik: „inkarnáció”, és megtestesülést jelent. Azt pedig tudnod kell, hogy az Úr Jézus, Isten Fia a földre születésével testesült meg. Ez a kifejezés forgott a magyar nyelven addig, amíg karácsony lett belőle. – Nos, szólj, ha az első mondatot megtanultad!
Sárika Lukács evangéliumát lapozta föl, és mindjárt az elején olvasta, hogy a templomban a nép várta Zakariást, de ezt nem tanulta meg, úgy gondolta, hogy az Úr Jézusra vonatkozó várás illik karácsony elé. És olvasta az evangéliumot tovább, és megtalálta azt a helyet, ahol azt olvasta: „Simeon várta Izráel vigasztalását.” El kellett gondolkoznia: tehát az Úr Jézus volt a vigasztalás! Másnap másokról is olvasott, akik Jeruzsálemben a váltságot várták. A lapozgatott Szentírás alapján megváltozott kicsit Sárika gondolkodása. Türelmetlensége szinte eltűnt, és amikor nagyszülei megérkeztek, már nem is fúrta az oldalát, hogy tőlük mit fog kapni, egyszerűen örült nekik.
– Milyen jó, hogy együtt ünneplünk -mondta az asztalnál-, most mi is úgy vagyunk, mint azok, akik réges-régen a váltságot várták Jeruzsálemben!
Nagypapa meglepődött, megkérdezte, honnan jutott eszébe ez, és honnan vette azt a szót, hogy: „Váltság”?
– Elolvasom -ugrott föl Sárika, és föllapozta Lukács evangéliumát, Anna prófétaasszonyról, aki a templomban várta az Úr születését, és beszélt róla azoknak, akik „Jeruzsálemben a váltságot várták”.
Nagypapa unokájára nézett:
– Sárikám, te nemcsak magasságban nőttél, hanem gondolkodásban is! El sem tudom mondani, mennyire örülök…
Így azután észre sem vették, hogy máris elérkezett az ünnep. Végül eljött és elmúlt a karácsony este, amely valahogy más lett,mint az előzőek voltak, amikor Sára azon törte a fejét, vajon mi lesz az ajándék? Mert apa a bibliaolvasás után elmagyarázta, hogy azért ajándékozzuk meg egymást, mert ezzel is arra emlékezünk, hogy Isten megajándékozta az embereket az Ő egyszülött Fiával, amikor testet adott neki.
– Ó, anya, ez a nap tökéletes volt -mondta este, amikor már ágyban volt, megérte a várakozást! És nemcsak azt köszönöm, meg Istennek, hogy az Úr Jézust elküldte a földre, és én is hallottam róla, hanem azt is, hogy megtanulhattam… szépen, másként várni!
Anya betakarta kislányát, és azt mondta halkan: „Légy csendben, és várj az Úrra!” (Zsoltár 37,7)
Tanulj meg várni is!
AboutMezo
