Anna gyermektelen asszonya volt Elkánának (a kor szokása szerint több felesége volt), akinek másik felesége több gyermeket szült már. Bosszantotta, bántotta is Annát a másik asszony, még férje szeretete sem tudta kárpótolni. Az Úr bezárta méhét – így mondja az Ige. Te mit gondoltál volna a helyében? Sokunk talán Istent vádolta volna, hátat fordított volna Neki, és állandó keserű harcban állt volna a vetélytárssal. Anna nem így tett. Félrevonult és sírt, magát emésztette, de a másikat nem bántotta. Ezután őszintén elpanaszolta Istennek bánatát: magában imádkozott és fogadalmat tett, hogy neki adja megszületendő fiát, ha Isten megsegíti és szülhet. 
Éli pap, aki a templomban látta ezt, részegnek gondolta, mert szokatlan módon viselkedett, nem az előírások, hanem szíve szerint. „A lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” – mondta Élinek. Erre szólt válaszul a fent idézett mondat. Éli megértette, hogy mi játszódott le az asszonyban, és áldását adta a kérésére, ő is melléállt hitével. Annát az imádság és a testvéri szó által teljesen megnyugtatta az Úr: „…evett és nem volt többé szomorú az arca.” (18.v.)
Van valami keserűséged, amit emberek helyett Isten előtt kellene kiöntened? Vállalod elesettségedet hívő barátod, testvéred előtt, hogy melléd állhasson támogatásával?
„Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!” (17.v.)
Erdészné Kárpáti Judit
Aboutadmin
