Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » Emberek az állatkertben

Emberek az állatkertben

Zsuzsi és Jancsi édesanyjukkal az állatkertben voltak. Jókedvűen szemlélték az állatokat.
– Nézd azt a pandamackót, hogy totyog! Nem emlékeztet téged valakire? – súgta bátyjának Zsuzsi.
Jancsi fölnevetett:

– Az öreg Baráth nénire gondolsz, igen? Csakugyan van köztük hasonlóság. Hanem még jobb az a fura liba! Ahogy a fejét tartja és körülnéz… Nem Horváth Alizra gondolsz, ha látod?
– Jaj, ez a legérdekesebb, nézd csak! Annak a bakkecskének olyan a szakálla, mint Béni bácsinak, a templomból!
Hosszan időztek a madárházban, ahol egy nagyszemű bagoly nézett rájuk. Csak súgva merték mondani:
– Ez meg olyan, mint a tanárnőnk, Vera néni…
– Csakugyan, éppen így néz ránk a vastag szemüvegével!
Nevettek volna, de észrevették, hogy édesanyjuk szigorúan néz rájuk, majd meg is szólalt:
– Ez az állat meg engem emlékeztet valakire – mondta és rámutatott egy magas ketrecben gubbasztó ocsmány madárra.
Zsuzsi elolvasta a feliratot: „Keselyű”. Megütközve fordult anyjához:
– Kire emlékeztet téged ez a madár, anya?
– Nem a külseje, hanem a tulajdonságai. Mert a keselyű nem támadja meg az erős, védekezni tudó állatokat, hanem azokra les, amelyek betegek vagy sebesültek. És azokra emlékeztet, akik szeretik kicsúfolni mások hibáit és gyengeségeit.
Anya tekintete alatt Zsuzsi elpirult, és Jancsi sem érezte magát kitűnően:
– Ránk gondolsz, anya?
– Rátok, bizony. Régóta figyelem, hogy micsoda kritikai hajlam fejlődött ki bennetek. Amikor pedig az ember a mások gyönge oldalát lesi, szem elől téveszti egyrészt annak az embernek a jó oldalait, másrészt pedig a saját hibáit.
Jancsi bizonytalanul nézett anyjára:
– És ha csak úgy tréfálkozunk, heccelődünk egymással, az is bűn lenne?
– Nem mindig – enyhült meg anya tekintete -, olykor egy kis gúnyolódás még helyénvaló, ha nem sérti a másikat, vagy ha ugyanakkor saját magunkra is irányul. De ha kétség merül föl bennem, hogy a másikat megbántom, inkább ne!
Most Zsuzsinak volt mondanivalója:
– Még arra is gondoltam, hogy vajon magam hogyan tudom elviselni, ha mások csúfolódnak velem… – Különben, anya, ezek a galambok meg rád emlékeztetnek!
Olyan szelídek, lágyak, a légynek sem ártanak…
– Ezzel azt igazoltad, hogy még nem láttál galambokat veszekedni! A légynek azért nem ártanak, mert magvakat esznek. Ám az jó, ha arra igyekszünk, hogy miközben igyekszünk jobbak lenni, tegyük félre a kritikát…
Jancsi odabújt anyjához:
– Jobb, ha elmegyünk az állatkertből, mielőtt minket is ketrecbe zárna valaki!
 „Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt” (Példabeszédek 11,17).

Ne csúfolódjatok!

About

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*