Negyven év telt el azóta, hogy Mózes otthagyta Egyiptomot. Apósa, Jetró juhait őrizte. De bizonyára vágyódott a saját népe után is, aki Egyiptomban sínylődött.
Egyik nap Mózes egy égő csipkebokorra lett figyelmes. Csakhogy a bokor nem égett meg a tűzben. Mózes meg akarta tudni, miért nem. Amikor Mózes közelebb ért, Isten a bokorból a nevén szólította: „Mózes!” „Itt vagyok ” – felelte Mózes. „Ne gyere közelebb! – mondta az Isten. – Vedd le a saruidat, mert ez itt szent hely!” „A Fáraóhoz foglak küldeni, hogy szabadítsd ki a népemet Egyiptomból, mert látom szenvedésüket, meghallottam segélykiáltásaikat.” – folytatta Isten. De Mózes félt odamenni: „Ki vagyok én, Uram?” Ekkor Isten megmutatta Mózesnek a nagy hatalmát és, hogy Ő ott is vele lesz. Mózes botját kígyóvá változtatta. Amikor Mózes fel akarta venni a kígyót a farkánál fogva, az újra bottá változott. Isten más jelet is adott neki. „Tedd a kezedet a mellkasodra!” – parancsolta neki Isten. Mózes így is tett. Ekkor a keze elfehéredett és leprás lett. Amikor azonban visszavonta a kezét, már nem volt semmi baja
Mózes továbbra is ellenkezett. Így szólt Istenhez : „Én nem tudok szépen beszélni.” Isten megharagudott: „A fivéredet, Áront fogom fölhasználni, hogy elmondja helyetted, amit neked kellene.
Mózes visszatért Jetróhoz, összeszedte a holmiját és útnak eredt Egyiptomba.
Isten odavezérelte Áront is, hogy a testvérével, Mózessel találkozzék a hegyekben. Együtt vitték meg a jó hírt a héber vezetőknek. Amikor Mózes felmutatta a jeleket a véneknek, ebből megtudhatták, hogy Isten a segítségükre lesz.