Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem álnokságaink szerint fizet nekünk.
Zsolt 103,10
Mert hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők. ApCsel 15,11
Dávid, kb. 1000 évvel Jézus Krisztus megjelenése előtt felismerte Isten kegyelmességét. Ha részleteiben meg akarjuk ismerni, hogy milyen is a kegyelmes Isten, akkor olvassuk el az egész zsoltárt, mert a kegyelemről szól, amit ha az ember megismer, és felfog, akkor nem tud mást tenni, mint „áldani az Urat”. Honnan lehettek az Ószövetségben élő Dávidnak ilyen újszövetségi gondolatai? Mert Isten az Ő kegyelmes oldalát leginkább az Újszövetség korában jelentette ki azzal, hogy testet öltött, és Jézus meghalt a kereszten a bűneinkért. Az Ószövetségben inkább Isten szentsége hangsúlyos. Dávid mégis rájött, hogy Isten nem csak szent, aki gyűlöli és megbünteti a bűnt, hanem kegyelmes is, aki mégsem úgy bánik a bűnössel, ahogyan az megérdemelné. Isten ugyanaz minden időben, és mivel Dávid szoros élő kapcsolatban állt Vele, Isten Szentlelke által kijelentette magát neki.
Dávid a saját életén is megtapasztalta ezt az igazságot: Mint senkit, a legkisebb fiút, egy juhpásztort, aki egy jelentéktelen városkából származik, Isten kiemelte őt, és felkente Izráel királyává. Kiérdemelte ezt Dávid, jobb volt minden embernél? Nem, biztosan voltak még hasonló hívő emberek Izráelben, ha nem is tömegével, hanem Isten kiválasztó kegyelme esett Dávidra. Saul hét évig üldözte Dávidot, akit többször elárultak, menekülnie kellett, és barlangokban élt, mégsem foghatták el. Ilyen ügyes volt Dávid? Nem, hanem Isten kegyelme őrizte. Egyszer Dávid olyan súlyos bűnt követett el, ami mellett eltörpült minden más emberi bűne. Mit tett Isten? Büntetett is, de kegyelmet gyakorolt. Megbocsátott, mert Dávid bűnbánatot gyakorolt, és Dávid folytathatta a rábízott munkát, hogy vezesse Izráelt, és megtarthatta azt a kegyelmi ajándékát, hogy ő lehet a Messiás testi őse.
Isten tehát szent, számon kéri a bűnt, és Igéjén keresztül rámutat a bűnre, és nem hagyja szó nélkül. Viszont irgalmas és kegyelmes. Nem akarja, hogy elvesszen a bűnös ember. És ehhez nem kell kirívó nagy bűnöket elkövetni. Sajnos benne van a tagjainkban a bűnös hajlam: kicsinyesség, irigykedés, rosszindulat, kis bosszúk, viszálykodások, hitetlenség, szeretetlenség és egyéb formájában. Ha Isten úgy bánna velem, ahogy megérdemelném, már nem élnék, és egyikünk sem élne.
Pál apostol is ugyanezt az igazságot világítja meg. Zsidóként ismerte az Isten törvényét, és megpróbált aszerint élni. De nem ez tartotta meg, hanem a kegyelem. Mert ha Isten igazán górcső alá venné a mi törvény-betartásunkat, bizony rengeteg hibát találna. Ezért Isten félre tette azt a követelményét, hogy légy tökéletes, és üdvözülsz, mert ez embernek lehetetlen. Pál apostolnak is lehetetlen volt, és Dávidnak is, pedig emberi mértékkel véve nagyon szent életet éltek. A pogányok a zsidókkal szemben viszont még a törvényt sem ismerték. Ezért Isten új szövetséget kötött: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz. Akár kegyes igyekezetű templomba járó vagy, akár egy hittől elidegenedett ember, ez az üdvösség egyetlen útja.
Matisz Jánosné Széll Éva Anna