Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké él, és akinek szent a neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.
Ézs 57,15
Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket sok mindenre tanítani. Mk 6,34
Isten teljesen ellentéte az embernek: magasságos, vagyis valóságos hatalommal rendelkezik. A teremtéstörténet tanításakor a gyerekek megkérdezik: „Akkor Isten varázsolt?” Nem varázsolt, mert a varázsló kölcsönzi a hatalmát, és bizonyos tudás birtokában képes cselekedni, és bizony a lelkével fizet a hatalomért. Isten viszont Úr, vagyis parancsol, és előáll. Neki minden és mindenki engedelmeskedik. Ezért külön csoda, és megtiszteltetés, hogy az embert nem kényszeríti engedelmességre, az ember szabadon dönthet Isten mellett, vagy ellene. Isten éppen ezért azt várja, hogy az ember szeretetből válassza a parancsainak a megtartását, ne kényszerből, vagy félelemből. Tehát, amit vár az Isten az embertől, az a szeretet. Isten felséges. Ha elolvassuk Ézsaiás, vagy Ezékiel elhívását, akkor látjuk, hogy milyen fenséges és mély istentisztelet veszi körül Istent. A mennyei világban senkinek sem jut eszébe az ellenkezője: ott minden Isten tiszteletéről és dicséretéről szól. Isten örökké él. „Származása eleitől, öröktől fogva van” – ahogy a Károli fordításban olvassuk Mikeásnál. Neve szent. Ez egy csodás név, amely által üdvözülhetünk.
Ezzel szemben az ember kicsinyes és önző. Könnyen lealacsonyodik az állatok szintjére, és ahelyett, hogy uralkodna önmagán, átadja az irányítást az alantas ösztöneinek. Az ember elveszítette, amilye volt: hiányzik belőle Isten dicsősége. Isten a képére formálta, és ez volt az ember dicsősége. De az ember a bűn útjára lépett, és megszűnt Istent képviselni a világban. Az ember cseppet sem él örökké. Kezdete és vége is van az életének. Sok ember képzelte már magát istennek a történelemben, és ma is vannak ilyenek, de a végesség, a halál megcsúfolja ezt a gondolatot, és figyelmeztet, hogy messze alatta vagy az Istennek. És az emberek neve nem jelent megváltást senki számára.
Isten mindezen ellentétek ellenére kész áthidalni a szakadékot közte és az ember között. A kevélyeknek ellenáll ugyan, de a megtört szívű, bűnbánó, alázatos emberhez lehajol, és megeleveníti, vagyis új élettel ajándékozza meg. A megtérő embert igazzá teszi, „istenfiúi hatalommal” ruházza fel, visszaadja neki azt a hiányzó dicsőséget, hogy újra Istent képviselheti, és örök élettel ajándékozza meg.
Amikor Isten Jézus Krisztusban eljött, hogy megváltsa az elveszett embert, látta, hogy milyen sanyarú az emberek sorsa. Nem csupán a földi bajok miatt. Hanem a legnagyobb sanyarúság a lelki sanyarúság: nincs tanító, aki Isten dolgaira tanítsa az embereket. Jézus megkönyörült a tömegen, és elkezdte őket sokmindenre tanítani. A tanítás fáradtságos tevékenység, és készülést igényel. De ma hasonló a helyzet: tömegek sanyarognak tanítás nélkül. Hiányzik az igazi lelki tanítás, amit kapjanak. Most kegyelmi korban élünk: bevezették a kötelező hitoktatást az iskolákban. De kérdés, hogy észrevesszük-e, hogy a szegény juhocskáknak igazi lelki tanításra van szükségük, vagy pedig könnyelműen eljátszogatunk, filmeket nézünk, és nem tanítunk, elszalasztva a lehetőséget, mígnem bezárul az ajtó. Valahol mindannyiunknak feladata, hogy észrevegyük a ránk bízott tanításra szorulókat, és megtegyünk értük mindent a legjobb tudásunk szerint.
Matisz Jánosné Széll Éva Anna
AboutMezo
