Joli néni, az ötödikesek osztályfőnöke azt kérdezte a fiúktól, akadna-e valaki közülük, aki hajlandó tanítás után egy kicsit segítene a szertárban. Ernő már majdnem fölemelte a kezét, de eszébe jutott, hogy édesanyjával vásárolni mennek délután. Gábor is maradt volna, de fáradtnak érezte magát, azt gondolta, majd máskor, Tamás megmozdult, de Robi oldalba bökte, hogy focimeccset beszéltek meg… Az egyetlen Peti volt az, aki jelentkezett. Joli néni megköszönte, és azt mondta, telefonáljon szüleinek, hogy ma egy kicsit később ér haza.
Másnap sem változott a helyzet, mert amikor Joli néni arról beszélt, milyen sokféle munkában tudnának segíteni a tanári testületnek, megint csak Peti jelentkezett. A többiek mindig nagyon „elfoglaltak” voltak.
És ez így ment máskor is, Joli néni már föl sem tette a kérdést, ha szüksége volt valakire, Petinek szólt, és ő örömmel vállalkozott.
Egy napon egészen másféle bejelentést tett Joli néni. Arról számolt be, hogy a helybeli rádióállomás adója különleges programot tervezett a következő hétre, a Nemzeti Nevelési Hét alkalmából. Minden tanárnak ki kell választania egy diákot, akivel interjút készítenek, és aki rövid tájékoztatást ad az osztály tevékenységéről. A tanárnő mosolyogva nézte, hogy elevenedik meg az osztály, az izgatott arcokon látni lehetett, hogy mindegyikük szívesen állna a mikrofon elé. Jól megnézte a fiúkat, majd egy kis szünet után azt mondta:
– Én Varga Pétert választottam. Tanítás után várj meg, Peti, meg kell beszélnünk a dolgot!
Micsoda irigy pillantások lövelltek Peti felé! Éles megjegyzések hangzottak, gúnynevek röpködtek, olyasmi, hogy a kis kedvenc, meg a stréber stb. Azt mindenki elfelejtette, hogy Peti mennyi munkát végzett önként. Mert talán még nem tanulták, vagy nem hallották, amit az Úr Jézus mondott a Hegyi beszédben, hogy
„Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre”
(Máté 5, 38-42).
Azért azután Joli néni történelemórán arról beszélt, hogy a Római Birodalomban régen nem volt postaszolgálat, futárok vitték a küldeményeket az úton. Arra pedig törvény volt, hogy ha egy futár találkozott valakivel, átadhatta neki a terhet, hogy egy mérföldön keresztül vigye helyette, még akkor is, ha nem arra volt dolga…
– És ha nem állt kötélnek? -kottyantott közbe valamelyik fiú.
– Kényszeríthették rá törvényesen.
Amikor a fiúk kiméltatlankodták magukat a hallottak fölött, ekkor említette végül Joli néni a Hegyi beszédet. Hogy az Úr Jézus azt tanácsolja, ha valakit ilyesmire akarnak kényszeríteni, akkor tegye meg annak a kétszeresét. Vagyis önként, szívességből…
Erre már nem szólt senki, egy kicsit arra gondoltak, mikor is tettek utoljára valakinek szívességet. Mert azt megértették természetesen, hogy a példát miért mondta el nekik Joli néni. És amikor azt kérdezte az osztálytól, hogy ki vinné vissza a szertárba az előző óráról ottfelejtett nagy világtérképet, heten is jelentkeztek.
Segítsetek készségesen!
AboutMezo
