Katikát meg kellett operálni. Az orvos szerint nem volt veszélyes vagy kockázatos a műtét, de arra azért számítaniok kellett, hogy vérre lesz szükség. Vermes doktor bácsi örömmel közölte kis betegével, hogy vére azonos csoportba tartozik az édesapjáéval, így tőle kaphat vért.
A műtétet elvégezték, minden rendben folyt le, a doktor bácsi is elégedett volt, és mielőtt Kati hazament, egy kicsit elbeszélgetett vele.
– Nemsokára ugyanolyan erős leszel, mint voltál, sőt még erősebb! Ne felejtsd el megköszönni édesapádnak a vért, amely nélkül bizony nagy bajba kerültél volna! Tudod, ugye, hogy milyen életmentő a vér?
– Tudom -felelte Katika, majd egy kis gondolkodás után azt is hozzátette: -és azt is tudom, hogy az Úr Jézus vére a legfontosabb a világon!
– Te, csak nem kezdesz el nekem prédikálni? -állt föl az orvos, és kissé furcsára sikerült a mosolya, de Kati annyit gondolkozott azon, amit most végre kimondott, hogy folytatta:
– Azt tetszett mondani, hogy a vér életet ment! Ha az Úr Jézus nem adta volna értünk a vérét, nem lehetne reményünk az örök életre! Akkor senki sem jutna a mennybe!
– Te bizonyosan odajutsz. – Az orvos mielőbb szerette volna befejezni a témát, de Katinak még volt mondanivalója:
– Amikor a doktor bácsi felhívta a figyelmemet a vérre, apukám vérére, és arra, hogy az életet ment, attól kezdve megpróbáltam visszaemlékezni arra, amit a bibliaórákon és otthon beszéltünk a vérről. Azért foglalkoztat ennyire, mert valóban igaz! Nagyon fáradt és gyenge voltam a műtét előtt, el sem tudtam képzelni, hogy még egyszer jól érzem majd magam! És a műtét előtt azt mondogattam magamban:
„Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől!” (1 János 1,7)
Az orvos megsimogatta Kati forró arcocskáját, és azt mondta neki: Köszönöm!
Légy bizonyságtevő!
AboutMezo
