Tibi néhány napot nagyszüleinél töltött. Kinn hevert a kertben, nézte az eget, a fehér kis felhőgombolyagokat, és a szellő rózsaillatot hozott nagymama dúsan virágzó futórózsái felől. Sokszor látta, milyen szép tőle a ház, de most figyelte meg igazán, hogy a rózsa rácsa egészen a második szintig ér.
Hirtelen ötlete támadt: ha felkapaszkodna a rácsra, elérné az ablakpárkányt, és a nyitott ablakon át egyszerűen beléphetne a szobájába… -látott ő már ilyeneket filmen…
Nem sokat gondolkodott, elindult a rács felé. Tornacipős lábát rátette a legalsó fokra, félretolt néhány rózsaágat, és mászni kezdett fölfelé. Nagyszerűen ment, végül elérte kezével a párkányt, és akkor úgy látszik, rossz helyre lépett, mert leesett. Nagyot sikoltott, alaposan megüthette magát, a hangokat is csak messziről hallotta, és amint mozdítani akarta a fejét, fájdalom hasított belé.
Nagymama fogta a kezét, nagypapa megpróbálta föltámogatni.
Várta a kérdést, és el is hangzott, hogy miért mászott a rózsatartó rácsra?
– Az ablakon keresztül akartam bemenni a szobámba -vallotta be-, izgalmasnak tartottam, mint egy kalandot…
– Ami azt illeti, elég izgalmas volt -mosolygott nagypapa, mivel a kihívott orvos megnyugtatta őket, hogy semmi komoly baj nem történt, de hozzátette: -és csak Isten óvott attól, hogy nem tört el kezed-lábad.
Este már megtartották az áhitatot, úgy, ahogy szokták, a vacsoraasztal mellett. Nagypapa olvasta föl az Igét, ő mondott egy-két mondatot, és hozzászólt, akinek volt mondanivalója, majd együtt imádkoztak.
„Én vagyok az ajtó” -olvasta nagypapa az Úr Jézus szavait, -ha valaki rajtam át megy be, az biztonságban lesz…” -Rámosolygott unokájára: -tudod, Tibikém, a te kalandodnál van sokkal veszélyesebb kaland is, az, ha valaki nem tudja, hogy a mennybe csak az Úr Jézuson keresztül lehet jutni. Vannak, akik jó keresztyéneknek tudják magukat, és mégsem az igazi ajtón keresztül akarnak a mennybe jutni. Tudnak sokféle utat, amelyekről úgy gondolják, hogy azok oldalbejáratok, pl. nem alkoholisták, még adakoznak is, kedvelik az állatokat, elítélik a kábítószerezést, és még ki tudja, mennyi jó tulajdonságot gyűjtenek. Ezekről azt gondolják, mivel a keresztyének is olyasmit tesznek vagy nem tesznek, ezekkel ők már belépőt szereztek a mennybe.
– De nagymama, ha én odafönn nem tévesztem el a lépést, sikerült volna bejutnom a szobámba…
– Persze -szólt bele nagypapa-, a betörők is úgy csinálják… Különben is más az, hogyha valaki odamegy, ahol az otthona van. A példánk nem arról beszél. Mert mit mondott az Úr Jézus?
„Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, az biztonságban lesz…”
(János 10,9).
– Értem is én ezt az egészet -mosolygott rájuk Tibi -és a vasárnapi iskolában is beszéltünk erről. Hogy ez ugyan képes kifejezés, hogy jobban megértsük. És ahogyan ezentúl sem akarok sem nálatok, sem otthon az ablakon át közlekedni, ugyanúgy nem akarok másféle dolgokban hinni, mint az Úr Jézusban!
Erre nagypapa megsimogatta unokája fejét, és azt mondta nagyon csendesen: Ámen!
Örülj, hogy van igazi AJTÓ!
AboutMezo
