Marci nagymamája agyvérzést kapott -úgy is mondták némelyek, hogy szélütés érte-, és egyik oldala megbénult. Nem tudta mozgatni az ujjait, járni sem tudott, beszélni is lassabban, mint addig. Marci nagyon szerette nagymamát, és azt mondta neki:
– Imádkozom azért, hogy gyógyulj meg! Nagyon sajnálom, hogy nem tudod megtenni mindazt, amit szoktál.
– Én is imádkozom -mondta szelíden nagymama-, de tudod, Marcikám, az öreg test előbb-utóbb fölmondja a szolgálatot…
Amíg ezt mondta, addig mosolygott, és Marci azt gondolta, különös, hogy nagymamával bármi történik, mégsem jajgat, és nem panaszkodik.
– Nem bánod, hogy béna a bal karod? -kérdezte Marci kissé félve, és hozzátette: -de nem akarlak bántani.
– Tudom, kisfiam, de azt is tudom, hogy nem ez a bénaság a nagyobb baj. Mert sokan bénák ezen a világon, és némelyek nem is tudnak róla…
– Az, hogy lehet?
– Úgy, hogy a bűnnek ugyanaz a hatása, mint a szélütésnek. Megbénítja az embert. Ha pl. valaki nem tudja abbahagyni azt, amit egykor rossznak tartott, végül pedig már nem is érez miatta lelkiismeretfurdalást. Nem fáj a vétke.
Elvette az ollót az asztalról és hegyes végével kissé megszúrta a béna karját:
– Én ezt nem érzem! Mert a béna karom elveszítette az érzékenységét. Ilyen annak is a szíve, aki nem érzi a bűnei súlyát. És ha nem gyógyul meg -vagyis nem tér meg-, akkor egyszer már késő lesz…
– Ezzel azt mondod, nagymama, hogy a lelkiismeretfurdalás jó? Pedig az szomorú érzés…
– De éppen az a szomorúság ébreszt rá, hogy baj van! El ne némítsd soha a lelkiismeret szavát, Marcikám! A Szentírás is azt tanácsolja, hogy: „A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1 Thesszalonika 5,22)
Élj lelkiismeretesen!
AboutMezo
