Egy keresztelőn hallottam a következő történetet négy bibliafordítóról. Egyszer összeültek beszélgetni, és mind a négyen más-más bibliafordítás mellett tették le voksukat. Az első szerint Károli Gáspár fordítása még ma is a leghasználhatóbb. A második tudós véleménye az volt, hogy az ökumenikus fordítás nyelvezete jobban érthető a ma embere számára. Harmadikuk a Csia Lajos-féle szinte szó szerinti fordítást favorizálta. A negyedik ember hallgatott. Végül a többiek rákérdeztek, hogy számára melyik bibliafordítás a legjobb. „Nekem az a legjobb, amit édesanyám fordított.” – válaszolta társai legnagyobb meglepetésére – „Ő nem tudott különböző nyelveken beszélni, de az életére fordította le a Biblia szavait.”
Gyermekeinknek mi vagyunk a könyv, amiből olvasnak, már akkor, amikor még óvodába sem járnak. Mi vagyunk az a forrás, ahonnan minden éltető, számukra elengedhetetlenül fontos dolgot várnak, vágynak. Rajtunk csüggnek, minket másolnak. Tőlünk tanulják el, hogy hogyan működnek az emberi kapcsolatok. Lesik, hogy hogyan szólunk házastársunkhoz, szüleinkhez; figyelik, hogyan költjük a pénzünket, mi határozza meg döntéseinket. Ráadásul a kicsik istenképüket rólunk formázzák, velünk való kapcsolatukhoz hasonló lesz később Istenhez való viszonyulásuk. Úgy fognak-e Rá gondolni, mint rossz- és jópont-osztogató szigorú tanítóra, vagy gyermekét szeretettel ölébe ültető, ráfigyelő, szerető Atyára?
Hamar eldöntik öntudatlanul, hogy jó-e Istenben hívőnek lenni. „Anya és Apa azt mondja, imádkozzunk este – de őket sohasem látom Istenhez fordulni. Azt mondják, ne félj, Isten veled van – de ők aggódnak, hogyha új munkahelyre mennek interjúra. Azt mondják, Isten mindent lát és hall – de ők kibeszélik a nagyit és a szomszédot a háta mögött. Azt mondják, ne aggódj, Isten segít, lesz elég erőd, hogy helytállj a suliban, de ők minden este csüggedten számolgatják, hogyan jöhetnek ki a hónap végéig.” Remélem, kevesen ismernek magunkra.
Fogadjuk el valóban igaznak a Biblia Istenének minden biztatását, és vegyük komolyan minden dorgálását, figyelmeztetését. Így válhatunk gyermekeinknek, és környezetünknek jó fordítóvá. Csak így fordul át a megbotránkozás áldássá, és Isten jelenléte érezhetővé és vonzóvá lesz számukra. Sokat bízott ránk az Úr, de nem kér sokat érte. Csak ennyit, ahogyan Pál apostol biztatta az Istenhez megtérni vágyó börtönőrét: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31)
AboutMezo
