Egy péntek délelőtt rászántam magam, hogy a már ilyenkor is kissé zsúfolt piacon szerezzem be mindazt, ami kellhet a hosszú hétvégére a családnak. Sietve keltem át az úton a piac felé, amikor szemem sarkából láttam, hogy egy nő megtántorodik és földre esik a járda szélénél, ahonnan én már tovább haladtam. Bizonytalanul hátranéztem, de folytattam utamat. Kicsit hezitáltam a túloldalon, aztán mégis visszaindultam, látva, hogy megállt mellette egy idősebb nő is. Miért is érdekel mások véleménye, amikor valakinek segítségére kell lenni?! Mindenesetre felbátorodva igyekeztem a tehetetlenül fekvő, egyébként rendes ruházatú nőt felállítani. Hóna alá nyúlva sikerült talpra állítanom. Összeszedtük a körülötte heverő, elszórt dolgait is, ezen felül nemigen jutott eszembe, mit is lehetne még tenni érte; nem volt szüksége orvosi segítségre, de láthatóan nem volt képben arról, hogy mi is történik vele. Egy újabb segítő nő biztatta, hogy kapaszkodjon a mellette levő villanyoszlopba, nehogy újra elessen. Ezzel ott is hagytuk mindhárman. Nem tehettünk többet akkor és ott…
Én hasonló esetekben eléggé zavarba jövök, hogy mit tehetnék még az ilyen elesett, botorkáló, támasz (és sokszor hajlék) nélküli emberekkel?! Most is csak imádkozni tudtam magamban, hogy: „Istenem, segíts te neki is, úgy, ahogy csak te tudsz, hogy igazán talpra állhasson, hogy rád találhasson, támaszt találjon benned…”
Mi mind gyengék vagyunk. Ahhoz is, hogy egymást felemeljük, igazán megtartsuk – ne csak az első villanyoszlopig, ahova a másikat odatámasztva otthagyhatjuk. De ahhoz is, hogy megálljunk a magunk erejéből, akaratából, tudásával. Ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk, hogy legalább egyszer mindenkit megcsal a magába vetett hite és ereje.
Az a nagy örömhír, amit mi, keresztyének hirdetünk, hogy Isten nem is várja el ezt. Nem is akarja ezt. Ő szeretne lenni a mi Megtartónk, Szabadítónk, tudja, hogy csak Ő lehet azzá számunkra. Szeretné, hogy feladjuk az erőlködést és bizalommal adjuk neki teljesen önmagunkat, erőtlenségünket beismerve teret adjunk az Ő hatalmas erejének, bölcs munkálkodásának. Erre biztat a zsoltár is: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” (Zsolt 37,5)
AboutMezo
