Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » A szolgálat

A szolgálat

– Anyu, nem találok limonádét a hűtőben! – kiabált Teri a konyhából édesanyjának, aki a kisöccsét pelenkázta.
– Csinálj magadnak egy pohárral, kislányom, most nem érek rá, és te olyan ügyes vagy…
– Persze, mindig a Bénike az első – nyafogott Teri, és kirohant a házból. Az ajtót is bevágta maga után.
Anya sóhajtott:,.

– Mintha két csecsemőm lenne, a tizenegy hónapos Bénike és a tizennégy éves Teri…

Néhány nap múlva Balázs, a kilencéves kerékpározás közben elesett és eltörte a bokáját. A kórházban ellátták, és gipszbe tett lábával a heverőn ülhetett. Teri nagyon sajnálta az öccsét, és vállalta, hogy ápolja. A kicsi eleinte csendben nézte a tv-t, de
később unatkozni kezdett. Vizet kért, majd egy kis idő múlva kekszet. Nemsokára pedig azt mondta:
– Hozz egy könyvet inkább, Terike! – Ahogy megkapta, máris nyafogott ,tovább: – Jaj, ne ezt add ide, ezt már olvastam! Kérek másikat! És igazítsd meg a párnát a hátamnál!
Teri egy ideig igyekezett öccsét kiszolgálni, de másnap panaszkodott anyjának:
– Balázs olyasmit is tőlem kér, amit ő is meg tudna tenni.
Mintha élvezné, hogy tehetetlen, és ő van a figyelem központjában. Azt kívánja, hogy csakis vele törődjek!
– Igen, ezt én is észrevettem – válaszolta a mama, majd kis mosollyal hozzátette: -, de mintha hasonlítana most a magatartása valakiére ebben a házban…
Teri lehajtotta a fejét:
– Tudom kire gondolsz, anyu! Én is ilyen vagyok, ugye? Mindent tőled kérek, pedig magam is megcsinálhatnám. És igaz, irigylem, hogy Bénikével annyit foglalkozol. Ez az önzés, anyu?
– Igen, kislányom! És ha olyan jól megértetted, akkor az már fél győzelem! Mert ugye nem akarsz ilyen maradni?
– Nem, nem anyu! De azért, amíg Balázs nem tud lábra állni, nem hagyom abba az ápolását, legföljebb…
– Majd én is beszélek vele, Terikém! Ám ha igazán boldog akarsz lenni, olvasd el, mi van azon a levelezőlapon! – Teri olvasta: „…az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon…” (Máté 20,28)

Légy önzetlenebb!

About