Hadd mondjak el egy kis történetet, amelyet – úgy hiszem – Isten például hozott elém Jézusnak előbbi, igen keménynek ható szavaihoz.
Kisfiam egyik kedves barátjának névnapjára valami saját készítésű ajándékot akart kieszelni. Előhalászta a tavalyi dióhéj-gyűjteményét és kitalálta, hogy teknőst készít belőle. A dióhéjak már ősz óta egy műanyag dobozban álltak, nem sok választotta el őket attól, hogy kidobjam őket, hiszen már nem voltak szép világosbarnák, sem tiszták. Nagyrészt az őszi rászáradt föld fedte őket kívül, belül pedig a beléjük száradt, régi diómaradványok csúfították el őket. Megkért kisfiam, hogy vágjak ki zöld kartonból egy testet alulra, ő pedig választott egy héjat hozzá teknőnek. Mikor megláttam, melyiket választotta, le akartam róla beszélni, mert egyáltalán nem illett ajándékhoz az a szürkésfekete, száraz valami, amit elém tett, hogy ragasszuk majd fel. Mutattam neki másikat, ami elfogadhatóbbnak tűnt, de ő meggyőzhetetlen volt, neki AZ kellett. Hümmögve folytattam a kivágást – legalább az alja legyen szép… Kész is lettem, kisfiam elém tett egy héjat. „Hát ez honnan van?” – kérdeztem, és helyeseltem, hogy mégis kicserélte azt a rondát erre. „De Anya, ez AZ, csak szépen megmostam…” Őszintén meglepődtem, el is szégyelltem magam, és büszke voltam a kisfiamra, hogy ő nem mondott le arról a kiválasztott, becses héjacskáról. Így már szívesen ragasztottam fel a héjat a papírtestre, méltó dísze lett a kis ajándék teknősbékának.
„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám!” Jézus mondta ezt, és nem is akárkinek, hanem Péternek – annak a tanítványának, aki teljes szívvel, rajongó odaadással szerette Mesterét. Aki ki mert lépni a hajóból a hullámzó tengerre, aki először vallotta Jézust az élő Isten Fiának, amikor az emberek még azt találgatták, vajon melyik „híres” próféta tért vissza Jézusban… Mondhatnánk, hogy ő egyike volt a szebb „héjaknak”, de Jézus még őt sem tartotta elég tisztának, hogy közösséget vállalhasson vele. Hát semmi sem elég Jézusnak? Mit kívánhat még az embertől, ha Péter vízenjáró, önfeláldozást ígérő, Mesterét menteni akaró hite sem elég neki? Csak egyet kíván tőlünk, minden kis szeretett, mocskos és kevésbé mocskos „dióhéjától”: azt, hogy engedjük, hogy megmosdasson. Alaposan, türelmesen, tökéletesen; azért, hogy bűneinket vérével leoldva rólunk közösségébe fogadhasson, és gyönyörködhessen bennünk.
Én így érzem ezekben a „kirekesztőnek” tűnő szavakban Jézus senkiről lemondani nem akaró szeretetének mentő kiáltását.
„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám!” (Jn 13,8)
Erdészné Kárpáti Judit
Aboutadmin
