Ahogyan növekedett és szaporodott az emberi nemzetség a földön, vele együtt növekedett a gonoszság is. Isten látta: az ember szívének minden szándéka és minden gondolata gonosz. Elszomorodott az Úr, megbánta, hogy embert teremtett:
– Eltörlöm a föld színéről az embert!
Örökre vége mindennek?
Nem, mégsem: Noé kegyelmet talált Isten előtt.
Igazságos, feddhetetlen ember volt. Hitt Istenben. Isten útján járt, az Ő akaratát cselekedte. Egy napon Isten azt mondta neki:
– Özönvizet bocsátok a földre, mert megtelt a föld erőszakossággal. Készíts magadnak bárkát, menj abba családoddal, vigyél magaddal minden élőlényből kettőt-kettőt!
A mindennapi életben mi sem változott: az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek. Noé bárkát épített, majd bele is költözött.
Egy hét múlva megnyíltak az ég csatornái, fölfakadt a mélység minden forrása. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső. A víz elborította a legmagasabb hegyeket is. Meghalt minden élő a földön, csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában.
Utána még százötven napig állt a víz a föld színén. Ekkor már bezárultak az ég csatornái és a mélység forrásai. Isten szelet bocsátott a földre. A víz apadni kezdett.
A bárka megfeneklett az Ararát hegyén.
Noé kiengedett egy hollót. Elrepült, de vissza is jött, nem tudott hova leszállni.
Később kiengedett Noé egy galambot. Estére visszatért az is: de egy leszakított olajfalevél volt a csőrében!
Amikor ismét kiengedte a galambot, az már nem tért vissza, mert megszáradt a föld felszíne.
Noé, felesége, fiai és menyei kijöttek a bárkából. Oltárt építettek és áldozatot mutattak be Istennek. Isten ekkor ígéretet tett:
– Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka!
Szövetséget kötött Isten Noé családjával, az élet tiszteletének és szolgálatának szövetségét. Örök emlékeztető gyanánt megjelent a szivárvány íve a felhőben, mintha látható módon is összekötné a mennyet és a földet.
AboutMezo
