Péter függőleges vonalat húzott az ívpapír közepén, és az így keletkezett két lista közül az egyik fölé azt írta: HÁLÁS, a másikra pedig azt, hogy: NEM HÁLÁS. Mert az volt a vasárnapi iskolai feladat, hogy gyűjtsék össze címszavakban azokat a dolgokat, amikért hálát éreznek, és azokat is, amikért nem.
A második listán kezdte, mert úgy gondolta, sok minden van az életében, amiért egyáltalán nem érez hálát. Például tegnap füllentett egy kicsit, és a mama fölküldte a szobájába. Ott kellett ülnie, amíg a többiek jókedvűen játszottak. – Nos, beírta, a „Nem hálás” oldalra a szót: „büntetés”, viszont a másik oldalra máris odakerült a szó: „szüleim”. Mert Péter hálás volt értük, tudta, gondját viselik, törődnek vele. Igen ám, de a két fogalom valahogy nem illett egymás mellé, ellenkező oldalon, hiszen anyjától kapta a büntetést. Talán nem is volt baj, mert a kis füllentés hozza magával a hazugságot, és Peti nem akart hazug lenni. A büntetés olykor szükséges, és ezért – Péter kihúzta a szót.
Azután beírta a hálás rovatba azt, hogy: „Gyülekezet”. Kétségkívül hálát érzett, ott jó, ott Jézus Krisztusról beszélnek, de hirtelen eszébe jutott, hogy egy Igét meg kell tanulnia vasárnapra. És mivel nem szeretett memorizálni, hamar beírta a „Nem hálás” oldalra azt, hogy: „könyv nélkül tanulni”.
Ahogy tovább törte a fejét, eszébe ötlött egy igevers, amit évekkel ezelőtt tanultak a vasárnapi iskolában, és már mondta is: „…és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor, mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” – még arra is emlékezett, hol volt megírva: Efézusi levél 5,20.
Természetesen áthúzta a „könyv nélkül tanulni” szavakat, és az egész „nem hálás” oldalt. A „hálás” oldalra pedig odaírta csupa nagy betűkkel: MINDENÉRT! Még arra is gondolt, hogy azért nem szabad hálátlannak lennie, hogy nem úgy sikerült valami, ahogyan szerette volna, mert Isten jobban tudja, mi válik hasznunkra, és mi nem. És Péter elismételte a régen tanult Igét: „Adjunk hálát az Istennek mindenkor, mindenért!”
Legyünk hálásak!
AboutMezo
