Úgy éltem le az életem, mint egy csendes, félelemmel teli leányka, aki úgy gondolta, az övénél nagyobb problémája nem lehet senkinek. Nem voltam rossz, kerültem a konfliktusokat. Ennek oka elsősorban gyávaságom volt. Igazándiból úgy éreztem, nem tudtam beilleszkedni még a családomba sem, nem hogy más, velem egykorú közösségbe. Éjszakáim mindig rémesek voltak. Állandó rettegésben teltek ama sötét éjjelek, rémálmaim teljesen leizzasztottak, és hatással voltak nappalaimra. Vágyam, hogy megfeleljek az embereknek, és értékes tagja legyek az osztályomnak, a tánccsoportnak, ahol táncolok, a társadalomnak, mérhetetlenül fontos lett egészen huszonhárom éves koromig.
Mind ez ideig szinte minden lehetséges módot megragadtam, hogy végre felhívjam magamra a figyelmet, észrevegyenek, hogy én is itt vagyok. Legutolsó évem azzal telt el, hogy elköltöztem otthonról egy albérletbe. Buliztam éjszakánként, pasiztam, többször is leittam magam, főleg, ha az illető férfiegyed elhagyott. Ekkor szembesültem azzal, hogy bármennyire is törekszem, az emberekben mindig csalódom, senki nem szeret úgy, ahogyan én szeretném. Hiábavaló volt minden fáradozás, még mindig üresnek és szeretetlennek éreztem magam. És hogy ez a teljesen roskatag állapot még fokozódjon, újra előjöttek rejtélyes álmaim, de már nem csak éjjel, nappal is. Állandó hangokat hallottam, amelyek szinte elhitették velem: megőrültem. Valami hatalmába fogott, amitől rettegtem. Éreztem, olyan harc folyik lelkem legmélyén, amit nem értettem. Nem csak bensőm, de teljes testem fájt. Úgy tartottam, jobb lesz, ha kiugrok az ablakon. De túlságosan kimerültem már bárminemű cselekedetre.
Így telt el egy hét. Viszont valami más is történt ez alatt. Valaki körmeszakadtával harcolt értem.
Lelkileg – testileg lerombolva megadtam magam. Nem tudtam kinek és miért. Úgy gondoltam, rosszabb már nem lehet. A történtek után békességet éreztem, és olyan dolgokat láttam meg, amire gyermeki szívvel tudtam rácsodálkozni és nevetni. Már nem fájt semmi. Meggyógyultam. Csodálatos hetet töltöttem el úgy, hogy éreztem, Valaki mögöttem áll, vigyáz rám és tanít. Azon a hétvégén eljutottam Piliscsabára egy csendeshétvégére, ahol először hallottam arról, hogy ki volt Jézus és mit tett értem. Az én bűneim miatt is feszítették keresztre. De nem csak ez volt, ami végleg Isten karjába emelt. Szinte máig felfoghatatlan számomra, hogy amiket ott hallottam, megegyezett azzal, amit az utolsó héten – mint utólag tisztázódott – Jézus ültetett a szívembe!
Korábban nem olvastam Bibliát, hiszen a mi családunk teljes mértékben hitetlen. Templomba sem jártam, csak esküvőkön. Mégis! Jézus megszabadított, és végre átélhettem, hogy valaki annyira szeret! Hiszen Ő az életét adta értem! Kihozott a mélységből, megtisztított! Ő lett az én jó Pásztorom, aki az én kedvemért otthagyta az egész nyájat, hogy elveszett bárányát megtalálja! Ami rémálmaimat illeti, ettől is megszabadultam! Nem egyből, de nem is egy ördögűző által. Jézus Krisztus segítségével tettem le ezt is. Mert Jézus legyőzte e világ fejedelmét. Neki van csak hatalma arra, hogy az ördög minden mesterkedésétől megmentsen minket, embereket. Ember erre nem képes. Örvendezik a szívem, hogy annyi csalárdság, hazugság után én is új emberré lettem. Megváltoztam. Isten formálja szívem naponként és mellettem áll nehézségeimben, örömeimben, egyáltalán. Hű Barát, megbocsátó Atya, féltőn szerető Úr.
Gyermeke lettem.
AboutMezo
