Sári és Karcsi örök vitatkozó volt, de ennél is nagyobb baj volt, hogy hol az egyik, hol a másik szaladt anyához panaszra. Apró sérelmeket túloztak el, mindegyik a másikat tartotta rossznak, és a folytonos árulkodással szüleiket bántották legjobban.
– Arra nem gondoltok, hogy Istennek kedves-e, amit tesztek? Miért figyelitek folyton egymást? Higgyétek el, ha olykor tükörbe néznétek, magatokban is találnátok éppen elég kifogásolni valót!
Az ilyen szelíd figyelmeztetés azonban lepergett mindkét gyerekről. Egy napon végül anya azt mondta:
– Elegem van a viselkedésetekből, megértettétek? Adok mindkettőtöknek egy-egy noteszt. Írjátok bele, amivel a másik bosszant vagy bánt! Jövő pénteken, vacsora után apával ketten átnézzük a panaszlistát, és mindketten megkapjátok a megérdemelt büntetést!
– No végre -gondolta Sári-, akkor Karcsinak jaj lesz!
Alig várta, hogy testvére elkövessen valamit, és nem is kellett sokáig várnia, észrevette ugyanis, hogy a testvére az ő játékaival játszik, pedig nem kérdezte meg tőle… Nosza, beírta a noteszbe. Valósággal leste Karcsit, és a hét végén már legalább húszféle bejegyzés éktelenkedett a listáján.
Karcsi sem volt szelídebb, ő meg Sárit figyelte, és írta észrevételeit, viszont valóban nem futottak árulkodni.
Azután elérkezett a péntek. Hogy-hogynem, Karcsi odasomfordált Sárihoz, és azt mondta:
– Megmutatom a listámat, ha te is megmutatod a tiedet.
Érdekes, Sári beleegyezett. És jól tette, mert Karcsi listáján majdnem harminc sértés volt följegyezve, olyasmik, hogy „Sári bevágta az ajtót előttem”, „csúfneveket kiáltozott”, „tönkretette a játékházamat”, „megütött, mert nem adtam a csokoládémból” stb.
– Jaj, nem! -szisszent föl Sári-, ha apa és anya ezeket elolvassa, abból baj lesz!
– Abból is, ha ezt olvassák -sóhajtott Karcsi, mert ő is végére járt a másik listának. -Tudod mit, Sári, én már sajnálom is, hogy mindezt megtettem! Mi lenne, ha…
– …ha megbocsátanánk egymásnak?! Te, így leírva az egész valahogy, nem is tudom, olyan csúnya dolog!
– Tudod mit! tépjük össze a listákat mind a ketten!
– Igazad van, de én még ennél is jobbat javaslok: ne árulkodjunk ezentúl egymásra! Nem érdemes! nemcsak azért, mert anya átlát rajtunk, és szomorkodik, hanem azért sem, mert…- Sári elhallgatott.
– Ne haragudjunk egymásra minden apróságért. nemrégen hallottam valamit a szomszéd nénitől, hogy isten az embereknek mindent megbocsát, amit szívből megbánnak… akkor mi is…
Sárika fölugrott:
– Ez az, Karcsi! Jó, hogy ezt elmondtad!
Anyának feltűnt, hogy a két gyerek milyen vidáman ül vacsorához, és az is, hogy Sári megkérdezte Karcsit, kér-e a fagylaltjából, mert tudta, hogy az epreset nagyon szereti. de azért megkérdezte tőlük asztalbontás után, hogy megmutatják-e a listákat.
– Nincs lista! -mondták majdnem egyszerre, és Sári hozzátette:
– Valami mást írtunk helyette. Éppencsak készen lettünk vele! -A kitépett lapra ez volt fölírva: „Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak… ahogyan az Úr is megbocsátott nektek!” (Kolossé 3,13)
Ne árulkodjatok!
AboutMezo
