Magasan fenn a svájci Alpokban pásztorfiú ül és furulyázik. Körülötte nyája ropogtatja a dús füvet. Milyen pompás a természet… távolban a gleccser az „örök” hóval borítva.
Vándor közeleg a keskeny ösvényen, egy kiránduló.
– Na fiam, hogy hívnak?
– Henrik.
– Hány éves vagy?
– Tíz.
– Jól van, Henrik, szólíts engem nyugodtan János bácsinak. Mondd csak, mit csinálsz itt tulajdonképpen?
– Vakációnk van, és apám juhait őrzöm.
– Szép, tehát fiatal pásztor vagy. De hallottál már valaha a Jó Pásztorról?
– Nem, ki az?
– Ő az Úr Jézus. Ő Isten, de lejött a mennyből a földre, hogy mint ember meghaljon a kereszten. De most újra él, és Ő a Jó Pásztor. Juhait Ő hazavezeti az atyai házba, azaz a mennyországba. Nincs szebb annál, mint Őt megismerni. Még jobban gondoskodik rólad, mint te a juhaidról!
– Engem is be tud vinni az Atya házába?
– Igen, de előbb valami kell, hogy történjen. Tettél már valaha valami rosszat, Henrik?
– Igen, ezen a héten elég neveletlenül viselkedtem.
– Akkor előbb meg kell kérned Őt, hogy ezt is, és a többi rosszat is, amit tettél valaha, bocsássa meg. Ha imádkozol és mindent elmondasz becsületesen, akkor megbocsát neked, hiszen azért halt meg, hogy bűneid elvegye. Azért szenvedett a kereszten, hogy fizessen bűneinkért.
Henrik megkérdezte, imádkozhat-e ott mindjárt. Megható volt, hogy mindent azonnal megértett. Teljes szívéből meg akarta ismerni az Úr Jézust. Ott a hegyen letérdelt a fűbe és gyermeki egyszerűséggel röviden imádkozott. Az ima szívből jött, és az ilyen imádságnak örül az Úr Jézus.
János bácsi is boldog volt, mert érezte, hogy ez a gyermek, noha kicsi volt, teljesen rábízta magát a Megváltóra. -És most megtanítalak egy mondásra a Bibliából. Rövid, mindössze ennyi az egész: Az Úr az én Pásztorom. Jól meg lehet jegyezni, mert csak öt szóból áll, minden ujjadra egy szó jut. Tedd csak fel a kezedet! Öt ujjad van, ugye?
Most fogd a hüvelykujjadat a másik kezedbe: AZ
most a mutatóujjadat: ÚR
most a középső ujjadat: AZ
azután a gyűrűsujjadat: ÉN
végül a kisujjadat: PÁSZTOROM.
Látod Henrik, öt szó. És mindenki, aki ezt teszi, amit te most tettél, tehát megvallja bűneit, és hisz az Úrban, az elmondhatja: AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM.
A pásztor (nem egy pásztor), mert egyedül csak Ő a Jó Pásztor.
ÚR és Mester, és Mindenható.
AZ Ő, és az is marad mindörökké.
ÉN is a juhai közé tartozom.
PÁSZTOROM, aki gondoskodik rólam és szeret engem.
Különösképpen azonban arra figyelj, hogy az ÉN Pásztorom, hiszen a tiéd Ő, és ezért mondhatod azt.
– Nézd csak, János bácsi, ha elmondom ezt a mondást, és közben sorban megfogom az ujjaimat, akkor a negyedik ujjamat különösen erősen szorítom meg, hiszen Ő az ÉN Pásztorom, és én oly boldog vagyok!
János bácsi még néhányszor eljött a hegyi rétre, hogy Henriket meglátogassa. Néhány hét múlva azonban szabadsága lejárt, és Henriknek is iskolába kellett mennie.
Megjött a tél, és az olykor veszedelmet hoz a svájci falvakra, különösen a lavinák miatt. A lavina nagy tömeg hó, amely a hegyek magaslatáról elindul és lezúdul a völgybe. Olykor egész házakat szétrombol, és embereket is elpusztít.
Mikor egy napon Henrik hazajött az iskolából, az apja türelmetlenül várt rá és szomorú arccal mondta: „Henrik, anya beteg. Az orvos receptet írt fel, és az orvosságot azonnal el kell hozni. tudsz azonnal indulni? Egy óra múlva itt lehetsz akkor. Én anya mellett maradok.”
Henrik engedelmesen futott a szomszéd faluba a patikába. Mihelyt megkapta a gyógyszert, azonnal hazaindult. Már sötétedni kezdett, amikor a baj megtörtént. Hirtelen zúgást hallott, mint valami zivatar zúgását: lavina volt. gyorsan menekülni! De már késő volt.
A lavina utolérte, átzúdult rajta, és nagy hóheggyel takarta be.
Az apa közben egyre nyugtalanabb lett. A faluban is hallatszott a zúgás. Talán embereket is eltemetett? És hol van Henrik? telefonáltak a gyógyszertárba, ott azonban azt mondták, hogy Henrik már járt ott és hazafelé indult. Órák hosszat ásták a havat, a bizonyságtalanságtól gyötörten. megtalálják? Él még? Végül rábukkantak -hideg volt, halott. Borzalmas fájdalom a szülőknek. De nézd csak a kezét. Az egyik ujját szorosan markolja a másik kezével, mégpedig a negyedik ujját.
Az apa rögtön megértette, mit jelent, hiszen Henrik elmesélte szüleinek, hogy megtért, és az Úr Jézus az ő Megváltója és Pásztora. azt is elmondta, mire tanította János bácsi. Az apa lelki szemeivel szinte látta, amint jön a lavina, Henrik érzi, hogy nem tud menekülni, meg kell halnia, és akkor Barátjához, az úr Jézushoz fordult, abban a bizonyosságban, hogy most sem hagyja el. Az ÉN Pásztorom -gondolta Henrik, és erősen megragadta negyedik ujját. Így találták meg.
De a szülei is tudták: „Henrik meghalt ugyan, de ha el is temették, ő ott van a mennyben az Úr Jézusnál.” Nagyon fájt, hogy elveszítették kedve fiukat; de vigasztalódtak abban a tudatban: ha majd az Üdvözítő újra eljön, feltámad a teste is.
Gondoljatok a negyedik ujjatokra, és mondjátok:
az Úr az ÉN Pásztorom (Zsoltár 23,1)
Az Úr az én Pásztorom
AboutMezo
